A verbászi Mezőgazdasági Tanácsadási Szakszolgálat 144-145 ezer hektár földterület felügyeletét látja el a Verbász–Kúla–Óbecse–Szenttamás térségben. Biljana Dobranić, a vállalat agronómusa elmondta, hogy a szakszolgálat folyamatosan szakmai tanácsokkal, elemzésekkel és talajvizsgálatokkal segíti a gazdákat, emellett hivatalos csapadékméréseket is végez.
A szakszolgálat által felügyelt területen közel 35 ezer hektáron termesztettek őszi árpát és búzát. Előbbi aratása már befejeződött, a búza betakarítása pedig javában zajlik. Az őszi árpa terméshozama kiváló, meghaladta a sokéves, hektáronkénti 7 tonnás átlagot, helyenként elérte a 9 tonnát is. A búza esetében az első betakarítási eredmények alapján a terméshozamok hektáronként 5 és 8 tonna között alakultak, ami jelentősen elmarad a tavalyitól. A hozamok a termőhely, a fajtaszerkezet és az alkalmazott agrotechnika függvényében jelentős eltérést mutatnak. Az őszi búza hektolitersúlya a múlt heti csapadék előtt még kedvező volt, az esőzések után azonban csökkent.
Ami a többi szántóföldi kultúrát illeti, az eddigi időjárási viszonyok alapján még nehéz megjósolni a várható terméshozamokat. A kukorica, a szója, a cukorrépa és a napraforgó esetében a napokban hullott kiadós csapadék ugyan enyhítette a talaj nedvességhiányát, a hosszabb csapadékmentes időszak azonban már éreztette a hatását. Ugyanakkor, ha folytatódnak a meleg szelek, a 39-40 Celsius-fokos nappali hőmérsékletek és a trópusi éjszakák, az minden növény számára komoly stresszhatást jelent – sorolta Biljana Dobranić.
(Fotó: Paraczky László)
Elmondása szerint a kukorica jelenleg a címerhányás fázisában van, és egyelőre jó kondícióban fejlődik. A cukorrépánál a sorok már záródtak, azonban a múlt heti csapadék és a magas nappali hőmérsékletek kedvező feltételeket teremtett a Cercospora beticola megjelenéséhez, ezért a PIS-kezelés ajánlott. Az újabb kezelésekre vonatkozó ajánlásokat a verbászi szakszolgálat néhány napon belül teszi közzé. A napraforgó virágzási fázisban van, állapota jó. A szója szintén virágzik, és ugyancsak jó állapotban van. Egyelőre úgy tűnik, hogy az idei terméshozamok meghaladhatják az átlagot, amely az előző években igen alacsony volt.
A szakszolgálat hivatalosan méri a csapadék mennyiségét is. Az agronómus elmondta, hogy július 2-a és 3-a között Ókéren 50,2, Kucorán 52, Verbászon 25, Szenttamáson pedig 18 liter csapadék hullott négyzetméterenként.
– Jól látszik, hogy a csapadék eloszlása egyenetlen volt, vagyis nem mindenütt ázott át kellőképpen a talaj. Mindazonáltal a következő időszak időjárási viszonyaitól függ, milyen állapotban lesznek a növények a növekedés és fejlődés kritikus szakaszában, vagyis a megtermékenyülés és a szemtelítődés idején. Ezért még korai beszélni a tavaszi kapásnövények várható terméshozamairól – szögezte le Biljana Dobranić.
Nyitókép: Paraczky László felvétele



