Tekintsék meg az íráshoz tartozó fotógalériánkat!
A nyár akkor a legelviselhetőbb, ha az ember vízközelben van. Észak-Bácskában abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy több településen van természetes vagy mesterséges fürdőhely, így nem kell messzire mennünk, ha csobbanni akarunk.
Palicson két éve nyílt meg az új akvapark, amely városi, tartományi és köztársasági költségvetésből épült fel, működtetője pedig az Elitte Palić Kft., ami több vendéglátóipari létesítményt is üzemeltet a településen. A héten kilátogattunk az akvaparkba, hogy személyesen tapasztaljuk meg, hogy mire is számíthatnak a látogatók. Nem voltak előítéleteink vagy elvárásaink, mégis kissé félve indultunk neki, mivel a különböző online felületeken több negatív értékeléssel találkoztunk.
A kiszáradt faágak balesetveszélyesnek tűnnek – A napozóágy bérlése 200 dinár (Fotó: Molnár Edvárd)
Az akvaparkot autóval megközelíteni gyerekjáték, legfeljebb csúcsidőben az okozhat gondot, hogy parkolóhelyet találjunk, viszont aki busszal érkezik, vagy éppen a tóparti sétány felől gyalogosan közelítené meg a helyet, nincs könnyű helyzetben, hisz nincs járda, ami elvezetne a bejárathoz, csak egy kitaposott ösvény áll rendelkezésre. A bejáratban egy fiatalembernél vásároltuk meg a belépőjegyeinket, aki közölte velünk, hogy mivel a szekrényeket nem tudjuk használni, a csomagjainkat magunkkal kell vinnünk.
Itt tudtuk meg azt is, hogy a napozóágy bérlése 200 dinárba kerül, és arra is felhívták a figyelmünket, hogy a kevés látogatóra való tekintettel a csúszdákat nem tudjuk használni. A fürdő területére ételt és italt tilos bevinni, és ennek kapcsán többen is nemtetszésüknek adtak hangot a világhálón, mi viszont egy kis üveg palackozott vizet be tudtuk vinni, nem ellenőrizték a táskánk tartalmát – habár lehet, ez is annak tulajdonítható be, hogy nem sok látogató volt.
Ebihalak úszkálnak a hidromasszázs medence alján (Fotó: Molnár Edvárd)
Az öltözőben azután láthattuk is a szekrényeket, amiket új korukban egy karszalaggal lehetett nyitni és zárni, mára viszont sok helyen még az erre szolgáló szerkezetet is eltávolították. Itt az is szembetűnt, hogy több hajszárító is hiányzott a helyéről, és erre a falban tátongó lyukak is felhívták a figyelmünket.
A vízre nem lehetett panaszunk, tiszta volt, a hőmérséklete is megfelelt, viszont ahhoz képest, hogy mekkora lelkesedéssel hirdették meg az akvapark építését, kint viszonylag kevés a vízfelület. A gyerekeknek szánt különféle eszközöket tartalmazó rész mellett két medence áll a fürdőzők rendelkezésére, egyik 120, másik 150 centiméter mély. Ezen medencék közelében áll egy harmadik, kisebb medence is, ahol korábban több fúvóka is kavarta a vizet, ám ez jelenleg nem működik, és ebihalak sokasága lakta be. Ennek környéke rendezetlen, építési területként hat, amit csak egy sárga szalaggal zártak el a látogatók elől. A már említett csúszda most nem működött, de általában előszeretettel használják azt, viszont az emellett lévő csúszda megépítése óta kihasználatlanul vár a sorsára. Kisgyerekek számára a benti részen van megfelelő méretű és mélységű medence. Ottjártunkkor az ezen lévő csúszda sem üzemelt – amit „elegánsan” a feljárathoz húzott székkel adtak a látogatók tudtára.
Az akvapark udvarában több bódé is működik, ahol ételt és italt tudunk vásárolni, valamint napágyak és napernyők is a rendelkezésünkre állnak. Az udvar állapota igénytelenségre utal, a virágládákban gyomnövények vannak, a szemeteszsákok a szélben feketén lobogva csúfítják el a látványt, a medence aljáról felkopott kék festék darabkáit a fűben találjuk meg, a karbantartók által otthagyott szerszámokat, és egy fűnyírót is alkalmunk volt „megcsodálni”.
A wellness részleg, aminek használatáért külön kell fizetni, megfelelő terepet biztosít a testünk kényeztetéséhez. A fülkék ugyan kicsik, de minden bizonnyal nem is látogatják azokat tömegesen. A hideg vízzel teli kád már nincs a helyén, így aki szaunázás után le szeretné hűteni a testét, annak a tusolókkal kell beérnie. Eredetileg a wellness részlegbe is a belépőjegyként funkcionáló karkötővel tudtunk bemenni, viszont ma már ez sem működik – a bejáratnál bemondtuk a nevünket, és a wellness részleg bejáratánál unatkozó fiatalember ez alapján engedett be bennünket.
Az akvapark információs tábláin szerb, magyar és angol nyelvű kiírásokat láthatunk, ám a magyar felirat megfogalmazása olykor nem a szabályok szerint történt, hisz például ezt is olvashatjuk: „Medence használt szabályai”. Ezenkívül több odaragasztott papíron is különböző információkat hoznak a tudtunkra, ezeket viszont csak szerb nyelven írták ki, míg néhány helyen angol és orosz nyelvű tájékoztató szövegeket is olvashattunk. Az akvaparkon belül egy edzőtermet is láthattunk, ennek használatára vonatkozóan viszont semmiféle információval nem rendelkezünk, a bejárata zárva volt.
Az egyik csúszda a megépítése óta kihasználatlanul vár a sorsára (Fotó: Molnár Edvárd)
Az akvaparkban a medencék mellett nem sok árnyékot adó fa van, és ezeken is több elszáradt ágat láthattunk, amik balesetveszélyesnek tűntek. A fürdőkomplexum árnyékos része a mái napig kihasználatlan, viszont itt egy építkezésnek lehetünk szemtanúi, fából valamiféle bódét készítenek, és több raklapot is előkészítettek, emellett pedig mintha egy strandröplabda-pálya kialakítása is folyamatban lenne.
Ami az árakat illeti, elmondhatjuk, hogy a belépőjegyek, valamint a benti fogyasztás igen komoly tételt is jelenthet. Egy egész napra szóló felnőtt belépőjegy 900 dinárba kerül, míg a családi belépők ára 2500 dinár (ugyanez fél napra, vagyis 16 órától 600, illetve 1500 dinár). A fedett részen és az udvarban található bódéknál vásárolhatunk különféle üdítőket, csapolt és dobozos söröket körülbelül 300 dinárért, egy pizzaszeletért 350 dinárt kell fizetni, egy gombóc fagylalt 120, egy fánk 150 dinárba kerül, de fogyaszthatunk sült krumplit, hot dogot, csirkefalatkákat is.
Összegzésként elmondhatjuk, hogy a fürdő elsődleges céljának megfelel, az ember meg tud merítkezni a hullámokban, és a nagy melegben felfrissítheti a testét, de extrákra (a wellness részleget leszámítva) ne számítsunk. Vízfelületből lehetne több, hely lenne hozzá elég, így viszont nagy számú látogató esetén nem sok privát szférára számíthatunk. Emellett, aki hosszabb távot szeretne úszni, annak egy nagyobb medence, aminek mélysége a két métert is meghaladja, nagyon hiányzik.
A szekrények zárja hiányzik, akárcsak a hajszárítók (Fotó: Molnár Edvárd)
A fentebb taglaltakkal kapcsolatban kérdéseket intéztünk az Elitte Palić Kft.-hez, azonban lapzártánkig nem érkezett visszajelzés. Amint válaszolnak, természetesen azt is közöljük.
Nyitókép: A fürdőhely udvarának egy részét sárga szalaggal hatátolták el (Fotó: Molnár Edvárd)



