Hónapok óta kőművesnek, villanyszerelőnek, lakatosnak, vízszerelőnek adtuk a házkulcsunkat. Van három, de egy mindig úton volt, valaki másnál. Könnyebb volt ugyanis, hogy nem mi szaladgáltunk a készülő házunkhoz ajtót nyitni, amikor egy mester jött, hanem az éppen nálunk dolgozó szabadon járhatott-kelhetett a félkész házunkban. Néhány hete ismét három kulcsunk van, mind hazatalált, ahogy mi is, de a mesterek még mindig jönnek. Mondták is sokan, hogy egy ház sosincs kész. Amikor majd úgy érzed, hogy mindent felújítottál, minden a helyére került, addig elhasználódnak bizonyos dolgok, és kezdheted elölről. Nincs is ezzel baj, csak tartanánk már ott! Sok mindennel szembesültünk a renoválás alatt. Azt hittük, hogy már semmiféle meglepetés nem érhet bennünket, amikor csak-csak történt valami. Az egyikük például előre kérte a kifizetését, becsületes embernek látszott, aztán már éppen amikor kész lett volna a megbízott feladattal, elment egy nagyobb kihívást, vagyis több pénzt ígérő munkára. Aztán jöttek a notórius ígérgetők, akik sosem nem értek ide. Végül találtunk egy olyan csapatot, amely a megbeszélt idő előtt öt vagy legfeljebb két perccel befutott. A főnök telefonszámát nem is mertük beírni a névjegyzékünkbe, valami bolond babona miatt, mert akiét eddig beírtuk, biztos hogy nem jelent meg. Aztán a múlt héten ők is késtek pár napot. Mi meg már azon tanakodtunk, hogy talán nem voltunk elég kedvesek, elég vendégszeretőek, vagy szóltunk egy rossz szót is. Kiderült, hogy magánéleti oka volt a nem jövetelnek, ami azóta megoldódott, mi pedig nagyon örülünk. Nem tudom, hogy régen hogy volt, de manapság megbízható, jól dolgozó mestert nagyon nehéz találni, és akkor az árakról még nem is szóltunk.
