2026. július 3., péntek

Kezdődhet az újjáépítés Venezuelában

Venezuela 200 millió dolláros kezdőtőkével újjáépítési alapot hoz létre a múlt heti kettős földrengés sújtotta térségek helyreállítására – jelentette be Delcy Rodriguez ügyvezető elnök.

Rodriguez közölte, hogy az alap finanszírozásához a Nemzetközi Valutaalap (IMF) bocsátja rendelkezésre a forrást. Emellett a Latin-Amerikai Fejlesztési Banknál külön számlát nyitottak a nemzetközi adományok fogadására, amelyeket szintén elsősorban az újjáépítésre fordítanak.

A hivatalos adatok szerint a június 24-i földrengésben legkevesebb 189 épület teljesen megsemmisült, további 855 vagy több pedig megrongálódott. Kórházak, hidak és közutak is súlyosan megrongálódtak. A csütörtök esti összesítés alapján a halálos áldozatok száma elérte a 2595-öt, ami háromszázzal több az előző napi adatnál. Több mint 11 ezren megsérültek, és ezrek hollétéről továbbra sincs információ. A legsúlyosabban érintett La Guaira államban a helyi önkormányzati vezetők csaknem valamennyien életüket vesztették a katasztrófában.

A helyzet drámai – fogalmazott Rodriguez, ugyanakkor visszautasította azokat a bírálatokat, amelyek szerint a hatóságok nem megfelelően irányították eddig a mentést. Elmondása szerint több ezer katona és civil önkéntes vett részt a mentésben. Az ügyvezető elnök szerint szándékosan terjesztettek hamis információkat – köztük hamis cunamiriadókat –, hogy tovább fokozzák a káoszt. Hozzátette, hogy a rémhírek terjesztőit már azonosították, részleteket azonban nem közölt erről.

A hivatalos adatok szerint a 7,2-es és 7,5-ös magnitúdójú földrengéseket eddig 862 utórengés követett. Ezek gyakorisága és erőssége csökken, de a hatóságok szerint egy újabb erős földrengés veszélye továbbra sem zárható ki.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A Latin-Amerikai Fejlesztési Banknál külön számlát nyitottak a nemzetközi adományok fogadására (Fotó: Pexels.com)