2026. július 3., péntek

Nikola Tesla szellemi öröksége állt a középpontban Szabadkán

A határon átívelő Nikola Tesla napok rendezvénysorozat első napjának programjait ma tartották meg a szabadkai Városháza dísztermében. A 13. alkalommal megszervezett eseményen a jelenlévők tisztelegtek a 170 éve született Nikola Tesla emléke előtt, aki tudásával, újító szemléletével és víziójával kitörölhetetlen nyomot hagyott az emberiség történetében. A világ egyik legnagyobb tudósaként ma is az alkotókedv, a kitartás és a tudás erejébe vetett hit jelképe. A program kulturális műsorral kezdődött. Mivel Nikola Tesla a mai Horvátország területén fekvő Lika régióban született, a fellépők a tájegység népdalait adták elő. Ezt követően a résztvevők egy, a világhírű feltaláló életét és munkásságát bemutató filmet tekinthettek meg. Az esemény részeként átadták az egyesület által korábban meghirdetett pályázat díjait a legkiemelkedőbb alkotásokat készítőknek. Az est végül egy kvízzel zárult.

Péter Ottó, a szervezőbizottság tagja szerint a rendezvény egyik célja, hogy összehozza a különböző generációkat és közösségeket, közös tisztelgésre hívva mindazokat, akik fontosnak tartják Nikola Tesla szellemi örökségének megőrzését.

– Az esemény részeként korábban fogalmazásíró- és képzőművészeti pályázatot hirdettünk általános iskolás diákok számára. A pályázat témája szabadon választható volt, így a gyerekek saját gondolataikat, érzéseiket és elképzeléseiket is megfogalmazhatták Nikola Teslával kapcsolatban. A legjobb alkotásokat ünnepélyes keretek között díjaztuk. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek sikerélménnyel gazdagodjanak, és érezzék, hogy a befektetett munkájuk értéket képvisel, amely elismerést érdemel. Mindig igyekszünk megújulni, minden évben valamilyen újdonsággal készülünk. Jövőre szeretnénk Magyarországra is kiterjeszteni a pályázatot, hiszen Nikola Tesla ott is ismert és elismert személyiség. A program fontos célja, hogy a fiatalok közelebbről is megismerjék Nikola Tesla életét és munkásságát, annak a tudósnak az örökségét, akinek életműve és találmányai a mai napig meghatározzák mindennapjainkat – emelte ki Péter Ottó.

A rendezvénysorozat második napján, július 10-én pénteken Szegeden és Mórahalmon folytatódik a program. A zárónap július 11-én, szombaton két helyszínen zajlik, Szabadkán és Szentkúton. A szabadkai Városháza előtti téren 10 és 13 óra között tekinthetik meg az érdeklődők az elektromos autókat. Az eseménysorozat párhuzamosan a Kisboldogasszony Római Katolikus Plébánia területén zajlik, ahol számos gyermekprogramot is tartanak majd.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az eseményen a jelenlévők tisztelegtek a 170 éve született Nikola Tesla emléke előtt (Dér Dianna felvétele)