2024. május 12., vasárnap

Tovább emelkedhet a földgáz ára?

Dušan Bajatović: A kormánytól függ, hogy a bolgár tranzitadó megjelenik-e a szerbiai fogyasztók számláján is

Bulgária azon döntése, miszerint az ország megawattóránként 10,2 eurós tranzitdíjat vezet be a Balkáni Áramlaton áthaladó földgázra, hatással lesz az energiahordozó árára is, és csak a szerbiai kormánytól függ, hogy végül ezt a díjat beépítik-e a fogyasztói árba – mutatott rá Dušan Bajtović, a Srbijagas földgázszolgáltató közvállalat igazgatója.

– Hatással lesz-e a gáztranzitadó a földgáz végső árára? Hatással lesz rá. Érinti-e majd a fogyasztókat is Szerbiában? Ez a kormány megítélésétől függ. Nemcsak a földgáz árát vesszük alapul, hanem a gazdasági növekedést is szem előtt tartjuk, azt, hogy a lakosság ki tudja-e fizetni az adott árat – emelte ki Bajatović tegnap Újbelgrádban a gázhálózat bővítéséről szóló megállapodás aláírásának sajtótájékoztatóján.

Bajatović rámutatott arra is, hogy a hatályban levő rendelkezés alapján a földgáz árát korlátozzák,  elmondta ugyanakkor, hogy a fölgáztranzitadó borzasztó helyzetet teremt egész Délkelet-Európában, miközben ez a döntés sérti a gáztranzitról szóló szabályzatot, ráadásul diszkriminációs lépés.

– Ebből arra lehet következtetni, hogy a szerbiai és magyarországi polgároknak kell megtölteniük Bulgária államköltségvetését, mutatott rá a Srbijagas igazgatója – közölte a Beta hírügynöksége.

Mint arról már lapunk is beszámolt, a Bulgária által meghozott földgáztranzitadóval keleti szomszédaink 1,2 milliárd eurós bevételhez jutnak, ennek köszönhetően pedig egy év alatt megtérülnek a Bulgárián át vezető gázvezeték kiépítésének költségei.

A Beta hírügynökség rámutat arra, ha ezt az adót beleszámolnák a fogyasztói árba, az Szerbiában 20 százalékos áremelést hozna a már bejelentett, november 1-jétől esedékes 10 százalékos emelés mellett.