Dušan Bajatović, a Srbijagas vezérigazgatója közölte, hogy az új, hosszú távú földgázszállítási szerződést Oroszországgal várhatóan szeptember 20-ig aláírják.
Hozzátette azonban, hogy a végleges m...
Gazdaság
Szerbiában évente átlagosan 75–80 ezer ember vonul nyugdíjba, ugyanakkor a nyugdíjkorhatár egyelőre nem változik – nyilatkozta Relja Ognjenović, a Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap (PIO) igazgató...
Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter ma közölte, hogy az állam a Köztársasági Árutartalékok Igazgatóságon keresztül felajánlja a búza felvásárlását a termelőknek, tonnánként 23 ezer dináros, adó...
Az utóbbi időben egyre élénkebb a szerbiai állampolgárok érdeklődése a görögországi ingatlanvásárlás iránt, ami tíz évvel ezelőtt még nem volt jellemző. Kiemelkedő célpontnak számít Halkidikí, első...
A Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság az idén is meghirdette pályázatát a hagyományos mesterségeket űző kisiparosok támogatására. Célja ezzel a régi mesterségek és műszaki tevékenysége...
Mindenképpen jelentős, hogy az EXPO 2027 világkiállítás márkanagykövete Usain Bolt világhírű sportoló. Ez azt mutatja, hogy Szerbia nem ismer határokat – nyilatkozta a Szerbiai Rádió és Televízióna...