Aleksandar Vučić köztársasági elnök a Vajdaság Mosolya gyorsforgalmi út Bezdán környéki építkezésének megtekintése során kijelentette, hogy az útszakasz Béreg és Kerény közötti, mintegy 34 kilométeres szakasza várhatóan 2028 júniusára készül el.
Az államfő úgy fogalmazott, hogy a Vajdaság Mosolya létfontosságú lesz Szerbia északi részének lakosai számára.
Elmondta, hogy a Béregtől Szerbcsernyéig vezető gyorsforgalmi út teljes hossza 185,5 kilométeres lesz.
A munkálatok befejezését követően az autópályától Zomborig mindössze 30 perc alatt lehet majd eljutni.



