A nyár vége Vajdaságban mindig nosztalgikus lecsendesedést hoz magával, aminek a csúcspontja az augusztus 20-i ünnep. De vajon mit jelent ez a dátum a mindennapokban itt, a határnak ezen az oldalán? Egy vajdasági fiatalnak az államalapítás ünnepe egyszerre jelenthet családi hagyományt, helyi közösségi eseményeket, a nyár utolsó nagy összejövetelét vagy épp a határon túli magyar identitás megélését – de sokaknak egyszerűen csak jó alkalmat ad arra, hogy kihasználják a hosszú hétvégét, elutazzanak Budapestre, vagy átmenjenek a szomszédos település kenyérszentelőjére. Megkérdeztük fiataljainkat arról, hogyan tekintenek augusztus 20-ra, és hogyan élik meg ezt a napot.
Faragó Krisztián: – Nálunk augusztus 20. mindig a kenyérszentelő ünnepségről szólt. Gyerekkoromban az volt a megszokott, hogy elmegyünk a családdal, megnézzük a műsort, eszünk egy lángost vagy egy kürtőskalácsot, és találkozunk az ismerősökkel, olyanokkal, akiket egész nyáron nem láttunk. Most, egyetemistaként már inkább a baráti társasággal ülünk be valahová este. Nekem ez a nap főleg azt jelenti, hogy még egy utolsót szórakozunk nyáron, mielőtt szeptemberben mindenki visszamenne Szegedre vagy Budapestre tanulni.
Kovács Beáta: – Vajdaságiként úgy érzem, hogy augusztus 20-nak többletjelentése van. Nálunk ez nemcsak egy munkaszüneti nap a naptárban – hiszen Szerbiában ilyenkor munkanap van –, hanem kifejezetten a magyar közösségről és az összetartozásról szól. Mi szinte minden évben felmegyünk Budapestre a barátokkal erre a hétvégére, ha tehetjük. Átsétálunk a Lánchídon, megnézzük a mesterségek ünnepét a várban, este meg a tűzijátékot a Duna-partról. Van abban valami nagyon jó érzés, hogy ilyenkor a határ túloldalán is egy kicsit otthon érzi magát az ember.
Bata Csongor: – Nekem ez a nap elsősorban arról szól, hogy a nyár végén végre összejön a régi társaság. Sokan dolgoznak külföldön meg Magyarországon, de augusztus 20. körül szinte mindenki hazalátogat egy-két napra. Összeülünk grillezni, kimegyünk a tóra, és átbeszéljük, kivel mi történt. Az ünnepi részekből a kenyérszentelés az, ami megmaradt a gyerekkori emlékekből, de huszonévesen már inkább az a fontos, hogy ez a dátum egyfajta választóvonal a nyári lazulás és az őszi hajtás között.
Tóth Viola: – Nálunk a mindennapokban nem érződik annyira az ünnep hangulata, mint mondjuk a észak-vajdasági, tiszta magyar falvakban, városokban. De a családommal mindig megadjuk a módját: ilyenkor délután megsütjük a saját házi kenyerünket, este pedig a tévében nézzük a budapesti tűzijátékot és az ünnepi műsort. Engem ez a nap a gyökereimre emlékeztet, és arra, hogy a kultúránk megőrzése a mindennapi rituálékban rejlik, függetlenül attól, hogy épp hol élünk.
Nyitókép: A hétvégén, pontosabban pénteken este a telepi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban is megünnepelték az államalapítást (Fotó: Ótos András felvétele)
