Azt mondják a zokosok, hogy a májusi eső aranyat ér, de nyilván csak bizonyos határon belül. Mértékkel! – ahogyan egy másik bölcsesség figyelmeztet. Mert amennyi eső mostanság esik felénk, az már kicsit sok. Ez már nemcsak nekem nincs ínyemre, hanem a zősök szerint még a kukoricának sem tetszik. Mert most irtó jól érzi magát, van elegendő csapadék a számára, zöldül, szépül, és elkényeztetettségében nem készül fel a veszélyre: amikor júliusban bedurrant a forróság, lesz nemulass! Úgy lelombozódik majd, mint a túlóvott fënszigyerök, amikor falusi kiránduláson pottyantós budiba kell neki pottyantania!
– Képzeld, Tematild, szerdán a természet jóvoltából létrejött a Zabadka a vízen! – mondá atata. – Sürgős dolgom akadt a központban, s úgy eláztam, mint a kácsa. Ojan volt a főtér, mint a tenger, hömpölygött a víz mindenfelé, bokáig gázoltam benne. Később láttam a közösségi oldalakon, hogy a város más részein is úszott minden.
– Én is találkoztam ezekkel a felvételekkel, Tegyula – közlé az öreglány –, és azon kezdtem el agyalni, hogy nem ártana befektetni gondolákba. Gondolj bele, mijen attraktív turisztikai kínálat lenne gondolán suhanni, és gyönyörködni közben a zép szecessziós épületekben!
– Valóban csodás lenne – ismeré el a fater –, pláne, ha néhány fogadóiroda meg csilivili üzlet nem szúrna túlságosan szemet.
– Hallottátok?! – kérdé lelkesen az éppen betoppanó Zacsek zomzéd. – A kereskedők megoldották a problémát: immár mindenki fogyaszthat cseresznyét!
– Tán már nem kérnek ezer, helyenként akár ezerötszáz dinárt egy kiló ropogós gyümölcsfinomságért? – reménykede amama.
– Azt azért nem, zomzédasszony – hűté őt le a Zacsek. – Ám kalmári furfangjuknak hála, annak sem kell lemondania a cseresznyeevés örömeiről, aki nem tudja megfizetni a horribilis összeget egy kiló finomságért, merthogy néhol már darabszámra is lehet vásárolni cseresznyét. Egy szem tíz dinárt kóstál!
– Nahát, micsoda leleményesség! – fintoroga az öreg. – Lehet majd a boltokban lesz egy kistál cseresznye a kassza mellett, és ha majd nem tud visszaadni aprót a kasszás, akkor ad egy-két szem cseresznyét, mint régen gyufát vagy rágógumit.
– Amilyen peches vagyok, ha vennék egy szem cseresznyét, az is kukacos lenne – sopánkoda a muter.
– Szerintem borzasztó, hogy valaki kénytelen darabszámra venni a cseresznyét, mint ahogyan egykor a banánt vásároltuk, mert másképp nem futja neki – zörnyülköde a Zacsek.
– Újabban nem a gyümölcsöt, hanem a ruhaneműt vásároljuk kilóra a szëkönd hëndben – merenge atata. – Mert az meg így a jutányosabb.
– Ez totál nosztalgikus! – sóhajta az öreglány. – Zép lassan visszatérünk a kilencvenes évekbe!
– Azzal az apró különbséggel, hogy gazdagéknál a fogadásokon ezentúl majd kaviárt és cseresznyét zolgálnak fel! – fűzé hozzá a Zacsek.
– Na de erre varrjatok gombot! – kezde bele izgi társadalomelemzésébe a fater. – A munkaadók meg a főnökök újabb trükközésbe kezdtek. Káo nem csökkentik a fizut, ehelyett inkább faramuci módon növelik a munkahelyi kötelezettséget! Amivel gyakorlatilag mégiscsak csökkentik a munka árát, mert ugyanazért a pénzért többet kell dolgozni!
– Ez ojasvalami lehet, mint a zsugorfláció – morfondíroza amama –, az ár marad, csak csökken a termék mérete, kiszerelése vagy mennyisége, például ugyanannyi pénzért immár nem 100, hanem 85 grammos csokitáblát kapsz.
– Vagy a távozott alkalmazott helyére nem vesznek fel senkit, az addigi teendőjét pedig pluszfeladatként ráruházzák valaki másra – illusztrálá a szituációt az öreg. – Kiadáskímélő megoldás!
– Az a lényeg, hogy jól hangzik, és meg lehet zépen magyarázni – csipkelőde a Zacsek. – Afganisztánban a tálib hatalom is így tett, amikor nemrég betiltotta a sakkot. Az indoklás szerint azért, mert lehetőséget ad a fogadásokra, ami pedig szembemegy az iszlám joggal, a sariával.
– Maradjunk annyiban, hogy az ottani erény- és erkölcsügyi minisztérium nem tétlenkedik – csóválá a fejét a muter. – A nőket kitiltották a közép- és felsőfokú oktatásból, otthonról csak férfi kísérővel mozdulhatnak ki, nem lehet jogosítványuk, nem mehetnek edzőterembe, parkokba és éttermekbe.
– Talán egyzerűbb lenne felsorolni, mit csinálhatnak arrafelé a nők – jegyzé meg atata.
– Bele sem merek gondolni – dünnyöge az öreglány.
– No de a japán agrárminiszternek jól betett a rizsa a rizsről! – kuncoga a Zacsek. – Akkor, amikor a Japánban alapélelmiszernek számító rizs ára a gyenge termés miatt a duplájára nőtt az előző évhez képest, nyilvánosan azt találta mondani, hogy „soha nem vásárolt rizst, mert a támogatói annyit adnak, hogy gyakorlatilag el tudná adni”. Nem volt apelláta: le kellett mondania!
– Hát ez a Japán biztos egy olyan ország, ahol a tetteknek és a szavaknak vannak következményei – kommentálá a fater. – Vannak ojan hejek is, ahol ez nemigen van így.
– Ha felénk minden megnyilvánulásnak, cselekedetnek vagy mulasztásnak következménye lenne, akkor akkora lenne a jövés-menés az intézményekben, mint az ócskapiacon! – egészíté ki amama.
– A múlt hétvégén a niši nagygyűlésen a Vučko bejelentette – ismerteté a Zacsek –, hogy nem érdeklik többé a zegyetemisták követelései, a végéhez ért a színes forradalom.
– Engem az érdekel, vajon hogyan áll a színes forradalom legyőzéséről szóló tankönyv írásával – töprenge az öreg. – Lassan már be kéne fejeznie. Júniusra ígérte a megjelenését. Emlékeztek, ugye, ez lesz az előttünk álló nyári szezon legolvasottabb bestsellere a világon, Kínában több tízmillió példány kel majd el belőle!
– Szerintem ez azt jelenti, hogy ott nagyon kíváncsiak a zerb államfő írói stílusára – gondola bele a muter –, mert kötve hiszem, hogy arrafelé potenciális forradalom fenyegetne, és szükség mutatkozna annak legyőzésére.
– Ha már itt tartunk – sejtelmeskede a Zacsek –, nektek nem furcsa, hogy eddig, kicsi-kicsi és választásokat tartottak, most meg, hogy a zegyetemisták követelik, nem akarják kiírni?
– Biztos így truccolnak a követelőző diákokkal – találgatá atata –, azt mondják, most nincs szükség politikai megmérettetésre.
– Végül is csak fél éve tart a turbulens időszak a társadalomban – évőde az öreglány.
– Az idén bizony nem panaszkodhatunk – nyugtázá a Zacsek –, mindenféle téren zajlik az élet.
– Pontosan – helyesele a fater. – A hét elején az ámerikai főseriff Trampli és a zorosz hajjakend Putykó bő két órán át dumcsiztak telefonon.
– Mit tudtak egymással annyit csicseregni?! – értetlenkede amama.
– Több mindenről is szót ejtettek – magyarázá a Zacsek –, a legfontosabb: megbeszélték, hogy mindketten alig várják már a zorosz–ukrán béketárgyalásokat!
– Közben meg a harctereken lévő katonáknak elfelejtettek szólni, hogy a nagyok minden erővel azon fáradoznak, hogy elhallgassanak a fegyverek – élcelőde az öreg –, merthogy a harcok továbbra is zavartalanul fojtatódnak.
– Biztos mindenki a saját szájíze szerinti békét szeretne – így a muter –, ami azért aligha valósítható meg.
– Újabban szó esett arról, hogy majd a Vatikánban fognak tárgyalni a tűzszünetről – tájékoztata a Zacsek.
– Biztos rádöbbentek, hogy ezen a hejzeten már csak a Jóisten segíthet! – szögezé le atata.
Pistike, gondolában cseresznyéző sakkmester
