2025. szeptember 13., szombat

Keresték, kifőzték és megtalálták a legjobbat!

Ajvárfőző verseny Velebiten

Szombaton zajlott le Velebiten, Magyarkanizsa község egyik legkisebb falvában az ajvárfőző verseny. A XII. Ajvár-Bajvívó ajvárfőző verseny a régió legnagyobb gasztronómiai karavánja néven híresült el, és ezen a tájékon Velebiten találta meg az otthonát. Már kora reggel gyülekeztek a település központjában, a helyi közösség melletti téren, ahol a benevezett csapatok minden alapanyagot megkaptak, kivéve természetesen a titkos összetevőt, ami minden csapatnak más és más volt, de soha nem derül rá fény, hogy ki, milyen pluszt tesz a paprikapéphez, hogy az egyedi legyen.

Egy valamiben azonban megegyeznek, hogy szeretettel kell készíteni és akkor már garantált a siker. A jó hangulat, és a jókedv már csak ráadás volt, hisz a különböző szórakoztató programok, amik az esemény köré csoportosultak, illetve a főzőverseny ideje alatt zajlottak, még inkább hozzájárultak a felhőtlen szórakozáshoz, közben pedig az ajvárok is elkészültek. A versenyt a Bašta Mašta Egyesület és Velebit Helyi Közösség szervezte, és a kilátogatók sem maradtak éhesek, ugyanis a házigazdák, a velebitiek gondoskodtak arról is, hogy a helyi jellegzetességet, a basa nevű túrót mindenki megkóstolhassa.

Balázs Jadranka, a velebiti helyi közösség titkára elmondta, hogy nagy öröm számukra, hogy a községben náluk rendezik meg ezt az országszerte népszerű versenyt, melyről a legjobb paprikakrémet főzők bejutnak a döntőbe. Néhány évvel ezelőtt pedig épp a velebiti versenyről került ki az ország legjobb ajvárja.

– Az idén tíz csapat nevezett be az ajvárfőző versenyre, akik saját receptjük szerint készítik el az ételt. A versenyzés mellett nagyban szól ez az esemény a közösségi életről, a szórakozásról, illetve a hagyományaink őrzéséről is. Fontos, hogy Velebit nevét is messzire elvigyék, ami sikerül is, hisz volt már a miénk az ország legjobb ajvárja, és még reméljük, hogy lesz is! Szabadkáról, Törökkanizsáról és Oromhegyesről is érkeztek résztvevők, nagy örömünkre. Szeretnénk hagyománnyá tenni az ételkiállítást is, ami ilyenkor zajlik, ezúttal pedig a basa kapta a főszerepet, ami egy túrófajta, és amit a velebitiek nagyon jól tudnak készíteni, de a szabadkai likai egyesület tagjai is itt vannak, illetve két kisebb tejgyár is – emelte ki Balázs Jadranka.

Az idei velebiti Ajvár-bajvívó versenyt helyi csapat nyerte, a Ličani i Ličanke, és ők szállhatnak majd harcba az ország legjobb ajvárját főző csapat címért!

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A sült paprika illata messze szállt Velebiten (Gergely József felvétele)