Magyarország nem tagja a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kezdeményezésére létrejött Kárpáti Nyolcak (C8) regionális együttműködésnek, és a csoport alakulását egyelőre kívülről követi – közölte hétfőn a magyar Külügyminisztérium az MTI-vel.
A tárca tájékoztatása szerint Magyarországot a fórum első, nyugat-ukrajnai csúcstalálkozóján Ceglédi Ádám, a kijevi magyar nagykövetség ideiglenes ügyvivője képviselte megfigyelőként. A találkozón elfogadott közös nyilatkozathoz Magyarország nem csatlakozott. A dokumentumot Ukrajna, Ausztria, Románia, Lengyelország, Szerbia és Szlovákia képviselői fogadták el.
A Kárpáti Nyolcak létrehozását Zelenszkij pénteken jelentette be. Az együttműködés céljai között a határokon átnyúló gazdasági kapcsolatok, a logisztika fejlesztése és a régió közös beruházásainak ösztönzése szerepel. A csoport megalakulásakor olyan információk is napvilágot láttak, amelyek szerint Magyarország a kezdeményezés résztvevője. Magyar Péter magyar miniszterelnök hétfőn a parlamentben ezt cáfolta: közlése szerint Budapest meghívást kapott, de nem fogadta el azt. A Külügyminisztérium később ugyanezt erősítette meg.
A C8 első csúcstalálkozóján viszont a Mol és az ukrán Naftohaz memorandumot írt alá kőolajtermékek magyarországi tárolásának előkészítéséről. A Mol közlése szerint többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén magyarországi tárolásával kapcsolatban. Magyar Péter a parlamentben ezzel kapcsolatban kijelentette: a Tisza-kormány alatt nem épül kőolajtározó az ukrán–magyar határ közelében. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szintén közölte, hogy a kormányt a Mol nem tájékoztatta előzetesen a szándéknyilatkozatról, és megerősítette, hogy Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak.
A Külügyminisztérium szerint Magyarország ugyanakkor figyelemmel kíséri az új regionális együttműködés létrehozását és további alakulását.
Nyitókép: MTi-fotó



