Nagykikinda az a város, ahol az elmúlt 40 évben egy zöldség igazi jelképpé nőtte ki magát: a tök, amely kerek, hatalmas és impozáns. Egykor az asztalokat díszítette, valamint az állatok egyik kedvenc eledele volt, mára azonban a bánáti hagyományok, az összetartozás, valamint a kulturális örökség szimbólumává nemesült. Mérete és szépsége minden évben generációkat hoz össze a nagykikindai Töknapokon.
A rendezvény 40 évvel ezelőtt az egykori vadászházban egy úgynevezett tökös bállal kezdődött, melyen – az akkori beszámolók alapján – majdnem 200 értelmiségi vett részt. A város utcái egy karneváli felvonulással keltek életre – a teret elárasztották az őszi gyümölcsnek öltözött gyermekek, lovas hintók zörögtek a macskaköveken, az asztalokról pedig a tökből készült ételek illata áradt. A feljegyzések szerint az első győztes zöldség, a csaknem száz kilogrammos termés legendává vált, az emberek lelkében pedig mély nyomot hagyott az emlékezetes est.
Az óriás tökökről szóló történetek és fényképek Amerikába is eljutottak, narancssárgára festve Nagykikindát, és olyan hellyé alakítva, ahol különleges ünnepet szentelnek ennek a termésnek. A tököt ünnepelték kulturális és gasztronómiai tevékenységek révén, valamint olyan emberek összejöveteleivel, akik kapcsolatban maradtak a várossal és annak hagyományaival. Az évek során a Töknapok a tordai származású dr. Berényi János professzor szakmai támogatásával négynapos rendezvénysorozattá terebélyesedett. Neki köszönhetően a fesztivál híre eljutott a világ összes töktermesztőjéhez. Az Ilustrovana Politika című lapban megjelent, tökről szóló cikke Amerikát is elérte, ahol felkeltette egy Nagykikindáról származó mérnök érdeklődését. Levelet írt a rendezvény szervezőinek, felajánlva, hogy elviszi őket egy olyan mezőre, ahol óriástököket termesztenek. Amikor egy nagykikindai küldöttség a Gusle Zenei Hagyományokat Ápoló Akadémiai Társaság tagjaival Amerikába látogatott, olyan mezőkre vitték el a vendégeket, ahol a tökök 300 kilogrammot nyomtak – a jelenség szinte hihetetlen volt a nagykikindaiak számára.
A rendezvény a háború alatt sem szünetelt. A szervezők nagy erőfeszítések árán az egyik iskola udvarában tartották meg a rendezvényt, megőrizve annak szellemiségét és hagyományait. Az esemény, amely 1985-ben mindössze 2300 látogatóval indult, ma már tízezreket vonz határon innen én túlról. A két alapító, Dragan Strajnić és Lazar Tešin erőfeszítései és elképzelései örökre beleivódtak Nagykikinda történelmébe. 2017-ben a fesztivál Szerbia legjobb rendezvényeként elnyerte a rangos Turistički cvet díjat, 2022-ben pedig a Najbolje iz Vojvodine elismerést. 2022 júliusa óta a Töknapok hivatalosan is tagja a Nagy Tök Világszövetségnek (Great Pumpkin Commonwealth).

A péntek délutáni gyermekkarneválon minden évben mintegy 450 nagyovis vesz részt (Vidács Hajnalka felvétele)
A nagykikindaiak legismertebb, legnépszerűbb programsorozatát a jövő héten csütörtök és vasárnap között tartják meg. A fesztivál legfontosabb momentuma a tökök mérése hosszban és súlyban. Az eddig mért legnehezebb termést, tehát a rekordot egy 865,5 kg-os zöldség tartja a tápiószentmártoni Kókai Tibor révén. Nagykikinda Városának Idegenforgalmi Szervezete megerősítette, hogy a rekorder az idén is részt vesz a megmérettetésen, sőt két óriást is hoz magával. A szervezet tájékoztatása alapján – tekintettel a jubileumi rendezvényre – az idén megnövelték a pénzdíjakat is: a legnehezebb óriástökért 120.000 dinár jár. A második helyezett 80.000 dinárhoz jut, a harmadiknak pedig 60.000 dinár üti a markát. Ami a hosszában mért terméseket illeti, a leghosszabb zöldség termesztőjét 100.000, a következőt 60.000, a harmadikat pedig 40.000 dinárral jutalmazzák.

Nyitókép: A tápiószentmártoni Kókai Tibor tavaly is két terméssel érkezett (Vidács Hajnalka felvétele)