Az idén is népzenei programokkal, koncertekkel, hőlégballon-fesztivállal, tűzijátékkal és gyermekprogramokkal ünneplik meg Zentán a történelmi jelentőségű csata évfordulóját, vagyis a város napját. A több mint egy héten át tartó városnapi rendezvénysorozat szeptember 4-én, pénteken veszi kezdetét, és a néptánctól a rockoperán, a kiállításokon, a nép- és könnyűzenei koncerteken át egészen a komolyzenéig kínál programokat minden korosztálynak.
A Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ szervezésében pénteken 18 órától a községbeli hagyományőrző egyesületek mutatkoznak be a parkban a zenepavilonban. A népzenei és néptánccsoportok műsorát követően Csasznyi Imi és bandája lép színpadra, az estét pedig 22 órától az Ifjú Kamara-táncegyüttes Ismerjük meg a Kárpát-medencét! című produkciója zárja. Az együttes a magyarországi amatőr és félhivatásos néptáncmozgalom elismert képviselője. Műsoraiban az autentikus néptánchagyomány ötvöződik a korszerű színpadi megoldásokkal.
Szeptember 5-én, szombaton ismét a zenepavilon lesz a helyszíne a városnapi rendezvényeknek. A Stevan Sremac Szerb Művelődési Egyesület által szervezett Tamburafesztivál keretében 20 órától az Amanet, 22 órától pedig a Tajna tamburazenekar gondoskodik a hangulatról.
Szeptember 6-án, vasárnap ugyanitt a táncé lesz a főszerep. A zentai mazsorettek felvonulását és bemutatóját az M-dance Tánccsoport, a Merkur-Midnight Táncklub és a balettiskola növendékeinek produkciója követi. Színpadra lép Horváth Kátai Péter és párja, valamint a Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezetének neveltjei is. A programot a Tisza Fúvószenekar hangversenye színesíti.
Szeptember 7-én, hétfőn a Művelődési Ház kamaratermében a fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő Mécsvirág együttes gálakoncertjével folytatódik a rendezvénysorozat. Másnap, szeptember 8-án 19 órától a színházkedvelőket várják: a Híd Kulturális Alapítvány szervezésében a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves prózai színészosztálya és a Nemzeti Színház vendégjátékában Szigligeti Ede Liliomfi című darabját láthatja a közönség.
Szeptember 9-én, szerdán 20 órától a Kiszsinagógában a Zentai csata című rockoperát vetítik le. Szeptember 10-én, csütörtökön a Kiszsinagógában 16 órakor nyílik meg a Márai-kiállítás, 19 órától pedig a városi múzeumban Verebes Györgynek, az idei Pro Urbe életműdíj kitüntetettjének képzőművészeti alkotásait tekintheti meg a nagyérdemű. Ugyanezen a napon 17 órától a Szent Mihály arkangyal templomban gyászmisét tartanak a zentai csata 329. évfordulója alkalmából.
Szeptember 11-én, pénteken 9.30-kor a zentai csata emlékhelyén megkondítják az emlékharangot, majd elhelyezik az emlékezés virágait. A városnapi díszülés 10.30-kor kezdődik a városháza dísztermében, 16 órától pedig a Kis Szent Teréz-templomban mutatnak be hálaadó szentmisét.
Estére a könnyűzene veszi át a főszerepet. A Népkertben, a Zentai Sportcsarnok előtt felállított nagyszínpadon 19 órától Sóti Juli & Sin Seekas koncertezik, őket 21 órától az Amadeus Band követi. A program 23 órától a kisszínpadon folytatódik, ahol Marko Žigmanović lép közönség elé.
Szeptember 12-én, szombaton már délelőtt megkezdődnek a programok: 11 órától tájfutóbajnokságot rendeznek, 15 órától pedig a Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület idézi meg a régmúlt világát. Ezzel egy időben a legfiatalabbakat a Tiszakötő Gyermekfesztivál várja. Az este egyik kiemelt fellépője a Ladánybene 27 lesz, amely 20 órától lép színpadra. 22 órakor tűzijáték festi színesre az eget, ezt követően a Parno Graszt veszi birtokba a nagyszínpadot. A szombat esti forgatag retró bulival folytatódik DJ Csongor közreműködésével.
A városnapi programsorozat szeptember 13-án, vasárnap sporttal és komolyzenével zárul. A Népkertben a zentai Arcus Sportíjászklub nemzetközi örömíjászversenyét rendezik meg, 19 órától pedig a Jézus Szíve-templomban Stefan Donner osztrák orgonaművész koncertje várja a komolyzene kedvelőit. A városnapi ünnepségsorozat részeként szeptember 10-e és 12-e között rendezik meg a XIX. Nemzetközi Hőlégballon-fesztivált és -versenyt.
Nyitókép: Péntek este a hagyományőrzők lépnek színpadra – a tavalyi rendezvény egyik pillanata (Gergely Árpád felvétele)



