2026. szeptember 3., csütörtök

Növekedett a diáklétszám

Megkezdődött a tanév a kishegyesi iskolában is – Jelentős fejlesztések zajlottak a nyáron

A kishegyesi iskola névcserével kezdte meg a 2026/27-es tanévet, az intézmény új neve Ady Endre Általános Iskola, a munka pedig a megszokott mederben kezdődött meg. Fülöp Valentin iskolaigazgató arról számolt be lapunknak, hogy az idén olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy nőtt a diáklétszám.
– Az idén 42 elsős ül be az iskolapadba: harmincöten magyar, heten pedig szerb nyelven tanulnak. Ez örömteli emelkedés a tavalyi 35 fős létszámhoz képest. Mivel több az új beiratkozó, mint az elballagott nyolcadikos, a teljes tanulói létszám is nőtt, az iskola 310 diákkal kezdte meg a tanévet – mondta az igazgató, majd azzal folytatta, hogy az oktatási intézetben a nyáron két jelentős fejlesztés valósult meg.
– Két felújítási munkálatot sikerült befejeznünk, az egyik a régi iskolaépület plafonjának és tetőszerkezetének felújítása volt. Ez azért vált szükségessé, mert az épület több mint 120 éves, és a plafon rossz állapotban volt. A renoválásnak köszönhetően ismét biztonsággal használható az épületszárny. Illetve a korszerűsítés keretében a belső tereket – a tantermeket, a folyosókat és az ebédlőt – sikerült újrameszelni. A másik nagy beruházás az iskola elektromos hálózatának a cseréje volt. Erre azért volt szükség, mert a régi vezetékek már nem voltak biztonságosak. Az iskola mindhárom épületében ki lettek cserélve a régi vezetékek, illetve villámhárítót is kapott a létesítmény – számolt be az igazgató, majd arról is szólt, hogy mindkét projektumot a tartományi oktatási titkárság finanszírozta összesen több mint 10 millió dinár értékben.
A nyáron befejezett munkálatok mellett az iskolának vannak folyamatban lévő projektumai is – mondta Fülöp Valentin.
– Az elektromos hálózat cseréje miatt szükségessé vált a tanintézmény kifestése, amelyre már folyamatban van a közbeszerzés kiírása. Erre a célra több mint 7 millió dinárt kaptunk a tartományi oktatási titkárságtól. Ebből a régi iskolaépület külső, valamint a főépület belső tereit fogjuk bemeszelni. Több kisebb pályázatunk is sikeres volt a titkárságnál, így többek között 30 új asztalt és széket vásároltunk az iskola részére. Ezeket a zene- és a rajzteremben, valamint egy kisebb tanteremben helyeztük el. Ezenkívül támogatást nyertünk egy iskolai szeminárium megtartására is. Mivel szeptember 1-jétől megváltozott a tanintézmény neve, szükségessé vált a névtáblák cseréje, ami kiváló alkalom arra is, hogy a tantermekre három nyelven kerüljenek fel a megnevezések  – tudtuk meg az igazgatótól, aki arról is szólt, hogy tervdokumentációk elkészítésére is nyertek támogatást. Ezek az oktatási intézet külső hőszigetelésével kapcsolatosak, és az erre vonatkozó terveken már dolgoznak. Emellett az 56-os épület emeleti részének megépítésre vonatkozó tervdokumentáció is hamarosan elkészül, októberben azt is kézhez kapják – fogalmazott Fülöp Valentin.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Lakatos János