2026. szeptember 3., csütörtök

Csőcsere Nagykikindán

Felújítják a Fejős Klára utcában az ivóvízhálózat fővezetékét

Megkezdődött a vízvezeték-hálózat felújítása a nagykikindai Fejős Klára utcában. A lakossági panaszok és a gyakori csőtörések miatt indított, november végéig tartó beruházás során 380 méteren cserélik ki a fővezetéket és a házi bekötéseket. Mladen Bogdan polgármester kiemelte: az új csövek a korábbiakhoz képest kétszer akkora víznyomást biztosítanak majd, a helyreállítás után pedig a járdák javítását és a csatornahálózat bővítését is tervezik a városrészben. A munkálatok a tervek szerint november 27-éig befejeződnek. A beruházásról a lakossággal folytatott közvetlen, helyszíni egyeztetések alapján döntöttek.

A barandai városrész lakóinak jelzései és a folyamatos meghibásodások miatt megkezdődött a vízhálózat felújítása a nagykikindai Fejős Klára utcában. A munkálatok a Nikifor Brandić és a Dragoljub Udicki utca közötti 380 méteres szakaszt érintik. Itt a szakemberek új csövekre cserélik a régi fővezetéket, és a lakossági vízbekötéseket is teljesen megújítják a vízóraaknákig. A helyszínen élő Dragica Strajnić elmondta, hogy a vízvezeték állapota évek óta súlyos gondot jelentett az ott lakóknak.

– A legnagyobb problémánk a vízvezeték volt: az utca egyik felén már elhelyezték az új csöveket, a másikon viszont nem. Beszéltünk a polgármesterrel a járdákról is, mert sok ház előtt egyáltalán nincs, vagy nagyon rossz állapotban van. Jó lenne az aszfaltot is rendbe tenni a rengeteg kátyú miatt, és a csatornahálózat is gond, hiszen néhány ház még nincs rákötve. Most elkezdték a vízvezeték cseréjét, így elégedettek vagyunk – nyilatkozta Dragica Strajnić.

Mladen Bogdan polgármester megerősítette, hogy a beruházásról a lakossággal folytatott közvetlen, helyszíni egyeztetések alapján döntöttek.

– A környékbeliek jelezték, hogy a vízhálózat gyakori meghibásodásai jelentik a legnagyobb problémát. Elindítottuk az eljárást, az új, nagyobb átmérőjű csövek pedig a korábbiakhoz képest kétszer akkora nyomást és zavartalan ellátást biztosítanak majd – mondta a polgármester.

A munkálatok a tervek szerint november 27-éig befejeződnek.

– Arra kértem a kivitelezőket, hogy a lehető legrövidebb időn belül végezzenek, és mindazt, amit a munkálatok során felásnak vagy lebontanak – a kocsibeállókat, hidakat és kerítéseket –, állítsák vissza eredeti állapotukba – tette hozzá Bogdan.

A polgármester a munkálatok megtekintése után elmondta, hogy a lakók további problémákra is felhívták a figyelmét. Megígérte, hogy az önkormányzat a következő időszakban dolgozik a zöld felületek rendezésén, a veszélyes fák eltávolításán, valamint egy új játszótér kialakításán. A városrész legnagyobb hátralévő feladata a Homokrév (Mokrin) felé vezető út egy részének csatornázása, amelynek becsült költsége évről évre nő, de a városvezetőség célja ennek a projektnek az elindítása is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A Baranda városrészben megkezdődtek a munkálatok (Fotó: Vidács Hajnalka)