A szabadkai rendőrök intenzív munkával négy lopásra derítettek fényt, aminek során őrizetbe vették az 1994-ben született T. M. P. szabadkai lakost, akit azzal gyanúsítanak, hogy lopás bűntettét követte el – áll a szabadkai rendőr-igazgatóság szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
A gyanú szerint az illető augusztus folyamán a város területén lévő üzletekből nagy mennyiségű élelmiszert lopott. Emellett a gyanúsítottnál kis mennyiségű, a pszichoaktív szerek közé tartozó tablettát találtak, ami miatt bűnvádi feljelentést tesznek ellene kábítószer jogtalan tartásának bűntette miatt is.
A gyanúsítottat 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték, majd ügyét bűnvádi feljelentés kíséretében a szabadkai alapfokú ügyészséghez továbbítják.



