A drámaíró versennyel, a magyar dráma napján kezdi meg ötvenharmadik évadát az Újvidéki Színház. Az évadban spanyol barokk klasszikus újragondolása, kortárs dráma, szerzői projekt, nagymusical és reneszánsz dráma is helyet kap – attraktív, tartalmas és legfőképp kortárs kínálattal várja tehát a nagyérdeműt a székvárosi teátrum.
A hivatalos megnyitó előszobája két Magyarországról idelátogató esemény: a Déryné Program keretében két ingyenes előadás várja a látogatókat. Szeptember 13-án a Gyulai Várszínház produkciója, a Karády zárkája látogat el hozzánk, 17-én pedig a Márai Sándor naplóiból és műveiből merítkező Lélekablak mutatkozik be Rékasi Károly főszereplésével.
Az évad hivatalos nyitánya a 24. Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny, amelyet a tradíciónak megfelelően a magyar dráma napján, szeptember 21-én tart meg a színház. Az idén Csík Mónika, Kollár Árpád és Sándor Zoltán lesznek azok, akik a Magyar Szó cikkcímeiből egyet kihúzva egy nap alatt drámát írnak. A huszonnégy órás próbafolyamat levezénylését pedig Némedi Emese, Keszég László és Mirko Radonjić rendezők ragadják kezükbe. A rendezvény hagyományosan afféle közös évadkezdés is Vajdaságban: a drámaíró verseny az újvidéki társulat mellett a Kosztolányi Dezső Színház, a szabadkai Népszínház Magyar Társulata, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Gyermekszínház művészeit is vendégül látja, de a három ősbemutató készülésében aktívan részt vesznek az Újvidéki Művészeti Akadémia magyar tagozatos diákjai is.
Öt új produkció várja majd a közönséget a 2026/2027-es szezonban. Az évad első bemutatójának már premierdátuma is van: október 30-a. Az élet álom című előadás Pedro Calderón de la Barca spanyol barokk szerző munkájából indul ki, hogy aztán igazi kortárs élmény legyen belőle Selma Spahić rendezői pálcája nyomán. Ősszel Urbán András igazgató a Cabaret Piccolo Grande sorozat újabb fejezetével érkezik, amelynek munkacíme La divina politica. A karácsonyi időszak igazi musicalínyencséget hoz: Keszég László a legendás Monty Python csapat Gyalog galoppjából adaptált Spamalot című zenés előadást rendezi. Tavasszal újra Shakespeare-t láthatunk az Újvidéki Színház épületében: az Antonius és Kleopátra huszonegyedik századhoz idomított verzióját Mirko Radonjić állítja színpadra. Az évad végén pedig magyar nyelvű és szerbiai ősbemutató várja a nagyérdeműt: Martin Crimp brit íróóriás művét, A boldogság köztársaságában című drámát Veljko Mićunović rendezi majd.
Az Újvidéki Színház nagyívű fesztiválszezont zárt a nyári hónapokban; Kisvárda, Pécs, Stara Zagora, Győr, Szeged és Niš – mind a közönség ünneplését és nem utolsósorban díjakat hozott a teátrumnak. A sorozat ősszel folytatódik: A nagy négyes című előadás a Magyar Nemzeti Tanács tájolási programja keretében Kúlára érkezik szeptember 11-én, de látható lesz októberben Szabadkán is. Az 1981 c. előadás októberben Kragujevacon a JoakimFesten, decemberben pedig a podgoricai Színházrendezők Fesztiválján mérettetik meg. A nyarat hatalmas sikerrel végigturnézó Utópia is Szabadkára látogat majd, de beveszi magát a budapesti Vörös Neonba is október 15-én.
Nyitókép: Újvidéki Színház/fotó: Lénárd Róbert



