2025. július 7., hétfő

A strand nem játék

Mit tehetünk gyerekeink biztonságáért a vízparton?

Megérkezett a nyár, egyre többen döntenek úgy, hogy a szabad délutánokat és hétvégéket a vízparton töltik. Legyen ez medence vagy természetes víz, szülőként nem kérdés, hogy elsősorban arra törekszünk, hogy a gyerekek mindvégig biztonságban maradjanak. Ehhez számos szempontot kell figyelembe vennünk, amelyek közül Baranyi Nándor, a Tisza Mentőcsapat vezetője szerint a legfontosabb, hogy 14 év alatti gyereket ne engedjünk egyedül a vízbe, bizonytalan úszástudással pedig az ennél idősebb fiatalok se merészkedjenek be egyedül.

– A közelben a Tiszán szinte mindenhol szabadstrandok vannak, vagyis ezeken nincs jelen a fürdőzők biztonságáért felelős szolgálat. Ezért fokozott figyelemre van szükség. Még ha tudjuk is, hogy egyenletes a partszakasz, a sodrás egyetlen éjszaka alatt is képes új gödröket mosni, amiről nem tudunk, és amibe ha a kiskorú belelép, abban a pillanatban elmerül, és bekövetkezhet a tragédia.

Hozzátette, hogy az úszni nem tudó gyerekekre okvetlenül adjunk karúszót, de legyünk tisztában azzal, hogy ezek önmagukban életmentésre nem elegendők, így hasznos, ha mellette úszópárnát vagy -övet is használunk. A karúszó ugyanis kilyukadhat, a megrémült szülő pedig nem képzett életmentő, nem biztos, hogy megfelelően reagál, egy úszópárnába azonban ilyenkor is belekapaszkodhat a gyerek, amíg kihúzzák a partra. Hangsúlyozta azt is, hogy ha kiskorú kísérőjeként bármi gyanúsat vagy szokatlant észlelünk, azonnal kiáltsunk segítségért, lehetőleg magyarul és szerbül is, hogy biztosan megértsék, hogy bajban vagyunk.

Baranyi Nándor egyéb praktikus tanácsokkal is ellátja a szülőket.

– Felnőttekre és gyerekekre egyaránt érvényes, hogy védekezzünk a nap ellen, forró testtel senki ne menjen a vízbe, ahogy teli hassal se. Érdemes erősebb talpú, vízben használható lábbelit húzni, hogy ne vágja meg a talpunkat egy üvegdarab vagy kagyló. Ez gyerekeknek kimondottan ajánlott, hiszen az ő bőrük érzékenyebb. Azoknak a gyerekeknek, akik valamilyen komolyabb terápia alatt állnak, nem ajánlatos a vízbe menniük. Hogyha a gyerek fürdött a Tiszában, tóban, kanálisban, és allergiás jeleket veszünk észre rajta, akkor azt mindenféleképpen meg kell említeni az orvosnak, és egy ideig szüneteltetni kell a fürdőzést. Ha pedig a gyerek a parton játszik, akkor semmiképpen ne veszítsük őt szem elől, amennyiben pedig többen vannak, például testvérekről vagy barátokról van szó, akkor ne szakadjanak el egymástól, hogy mindegyiküket figyelemmel tudjuk kísérni. Ez érthetően nem egyszerű feladat, de felnőttként meg kell értenünk, hogy a tragédia egy másodperc alatt bekövetkezhet, és legtöbbször már nem tudjuk visszafordítani.

Ami a medencézést illeti, hangsúlyozta, hogy a medence körül nem szabad futkározni, amit a helyszínen lévő életmentők be is tartatnak. Ez azért fontos, mert a medence körüli betonfelület mindig vizes, csúszós, ezért a szaladgáló gyerekek könnyen eleshetnek és megsérülhetnek. Csónakázáskor pedig azt kell szem előtt tartani, hogy a 14 év alatti gyerekek számára szabályzat írja elő a mellény viselését a csónakban.

Mindemellett a megfelelő fényvédelemre is oda kell figyelni, amiről dr. Szögi Perge Alíz bőrgyógyászt kérdeztük. Elmondása szerint a kisgyerekeknek rendkívül érzékeny a bőrük, minél kisebbek, annál inkább. Éppen ezért nagyon kell vigyáznunk, nehogy leégjenek a napon.

– Minden egyes leégéskor, még akár csak kis pirosság esetén is, roncsolódnak a bőr mélyebb rétegei, ami a későbbi életük folyamán bizony gond lehet. Szakmai körökben sokat beszélnek arról, hogy a melanoma malignum nevezetű, igen rosszindulatú rák megjelenése a gyerekkori sorozatos leégésekre is visszavezethető. A nap mellett a melegtől is óvnunk kell a gyerekeket, mert esetükben a hőleadás és a hőfölvétel is éretlen, így könnyen hőgutát, túlmelegedést élhetnek át. Ezért a gyerekek délelőtt 10-től délután 5-ig hűvösben legyenek, és használjunk 50-es faktorú fényvédőt. A fejüket mindig vizezzük, és gyakran itassuk őket folyadékkal, kortyonként.

Hozzátette, hogy szakemberként nem támogatja, hogy július vagy augusztus folyamán egyéves gyerekeket Görögországba vigyenek nyaralni a családok, hiszen a déli nap a legnagyobb védelem ellenére is éget. Elmondta azt is, hogy mindezek mellett a napnak sokkal több jó hatása van, mint rossz, de a túlmelegedés és a leégés veszélyét komolyan kell venni. Kérdésünkre kifejtette, hogy a túlzott naptejhasználatnak is megvannak a maga veszélyei, hiszen eltömődhetnek a pórusok, és apró, piros pöttyök jelenhetnek meg a bőrön.

– Ezt sokszor hiszik napallergiának, pedig gyakran arról van szó, hogy a fényvédőtől betömődtek a pórusok. Naponta négyszer-ötször elég lehet bekenni a gyerekeket, de ha még késő délután vagy estefelé úsznak egyet, akkor már nem kell fényvédőt használni. Valamennyire le is kell barnulni, napfény hatására termelődik a D-vitamin meg más hormonok. Ezért nem kell túlzásba vinni a fényvédőt se.

A nyilvános strandokon, vízpartokon nem csak a vízbiztonságra és a fényvédelemre kell gondolnunk, hiszen egészen másfajta veszély is leselkedhet a gyerekeinkre. Érdemes gyermekjogi, gyermekvédelmi szempontokat is megfontolnunk, és fürdőbugyit vagy -nadrágot (de legalábbis pelenkát) húzni már a legkisebbekre is, hiszen nem tudhatjuk, ki és miért látogat el a nyilvános strandra, ahogy azt sem vehetjük észre, ha valaki titokban felvételt készít a fürdőző, strandoló gyerekekről. Lengyel Krisztina védőnő szerint a fürdőruha segít a gyerekeknek megőrizni a méltóságot, az intimitást, de nemcsak ezért van rá szükség, hanem higiéniai okokból is.

– A strand sokszor piszkos, homokos, ha nincs elkerítve, akkor kóbor állatok is megfordulnak rajta, így nem alkalmas arra, hogy meztelen fenékkel ücsörögjenek benne, hiszen számos kórokozó kerülhet be így a szervezetükbe. A kisfiúknál ez valamivel kevésbé veszélyes, mert nekik védettebb a nyálkahártyájuk, de rájuk is érdemes adni valamit.

Hozzátette, hogy arra mindig oda kell figyelni, hogy amikor a kisgyerek kijön a vízből, cseréljük le szárazra a fürdőruhát.

– Főleg az apróságoknál fontos az, hogy ne maradjon rajtuk és ne hűtse őket a hideg fürdőruha vagy fürdőnadrág. Ha vizesben maradnak, az fölfázáshoz, a kórokozók elszaporodásához vezethet, emellett kellemesebb érzés számukra száraz fürdőruhában leülni játszani, mint egy hideg, vizesben.

Szülőként a felhőtlen kikapcsolódás közben nem szabad megfeledkezni a legalapvetőbb óvintézkedésekről. A lankadatlan éberség nem zárja ki, hogy egy-egy kellemes délutánt a vízparton töltsünk, de mindig tartsuk észben, hogy szülőként nem pusztán a pancsolásban vagyunk társai a gyerekeinknek, hanem a mi felelősségünk vigyázni arra, hogy minden pillanatban biztonságban legyenek. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A strandszezonban fokozottan ügyeljünk a gyerekeinkre! (Gergely Árpád felvétele)