Negyven év, két iskola, egy közösség

Van, ami nem múlik el az idővel. A bezdáni Testvériség–egység Általános Iskola és a veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola kapcsolata már közel négy évtizede él, sőt: évről évre megújul, új arcokat, barátságokat, történeteket szül.
A két iskola diákjai, tanárai és vezetői évről évre ellátogatnak egymáshoz: barátságos kézilabda-mérkőzéseket játszanak, megismerik egymást, valamint Bezdánt, Veszprémet és környéküket.
Ezúttal a bezdáni intézmény látta vendégül az anyaországi iskola képviselőit. Az esemény, az együttműködés kapcsán több résztvevőt is megszólaltattunk.

Nemcsak sport, hanem őszinte barátság

Francia Gyólai Klárát, a bezdáni Testvériség-egység Általános Iskola igazgatóját a találkozó történetéről, menetéről kérdeztük.

 Miben nyilvánul meg és mit jelent a bezdáni iskola számára ez a kapcsolat?
 – Nálunk mindig ősszel valósul meg a találkozás, tavasszal pedig mi utazunk Veszprémbe. Ez a kapcsolat már csaknem negyven éve tart. Szavakkal nehéz leírni, mit jelent mindez számunkra. Nem csupán sporteseményről van szó, hanem egy őszinte barátságról. Mi tényleg jól érezzük magunkat együtt, szeretjük egymást, és minden találkozás külön öröm számunkra.

Mind Bezdánban, mind Veszprémben nagy hagyománya van a kézilabdának. A torna nemzetközi, a két testvériskola mellett más intézmények is részt vesznek, idén például a gádori Laza Kostić és a monostorszegi Október 22. Általános Iskola. Az anyaországi vendégek csütörtökön érkeznek, és családoknál laknak. Régebben csak a magyar ajkú diákok fogadták a magyarországi tanulókat, most már a szerb ajkú gyerekek is. Ez nagyon fontos, mert így mindenki bepillanthat egy másik kultúra világába. Beszélgetnek egymással, angolul vagy németül – barátságok születnek, amelyek gyakran hosszú évekig tartanak.

 A bezdáni iskola épülete tágas és rendezett. Méltó helye, tere lehet az ilyen és ehhez hasonló nemzetközi eseményeknek is. Milyen fejlesztések valósultak meg a bezdáni iskolában az utóbbi időben?
– Igyekszünk minél több pályázaton részt venni, úgy a tartomány, akár a Magyar Nemzeti Tanács irányában. Sikerült lecserélnünk az épületen az ablakokat, az ajtókat, a fűtési rendszer is újításra vár. Megkaptunk hozzá az anyagi forrást a tartományi titkárságtól, csak mivel várható, hogy hamarosan be lesz vezetve a gáz a faluba, akkor a mostani pellet helyett az kedvezőbb megoldásnak ígérkezik számunkra. Ezért javítottuk az eddigi rendszert, és mindebben segített Zombor Város.

 Van-e arra példa, hogy a veszprémi testvériskolával közösen részt vesznek valamely határokon átnyúló pályázaton?

– Nem közös ugyan a pályázat, de ezeknek a testvérintézményi találkozóknak a megvalósítására mindkét iskola külön nyújt be pályázatot a maga országában. A veszprémi igazgatónővel nagyon szeretnénk megvalósítani azt, hogy ne csak kétnapos, hanem háromnapos legyen ez a találkozó.

A megvalósítást, a tartomány mellett, idén szintén nagyon sokan támogatták, helyben is. Így a Grafičar Kézilabda Klub, a Dunav Kajak Klub, a Vodovod Közvállalat.

 Mindez azt jelenti, jelzi, hogy maga a település, a lakosság is értékeli ezt a kapcsolattartást, együttműködést?

– Nemcsak az iskola dolgozói számára meghatározó mindez, hanem a falubeliek, a szülők, a gyerekek mind értékelik, és fontosnak tartják. Azt hiszem, ez az egyik legszebb hagyományunk, amit semmiképp sem szabad megszakítani.

Kiemelném még, hogy jómagam feldolgoztam ezt a témát egy szakdolgozatban, hiszen nem sok példa van szűkebb, de talán szélesebb pátriánkban sem hasonlóra.

 Terveznek-e valamilyen közös ünnepet jövőre, hiszen negyvenéves lesz ez a kapcsolat?

– Igen, már beszéltünk róla. Szeretnénk méltóképpen megünnepelni, közös programokat, kirándulásokat is tervezünk – hallottuk Francia Gyólai Klárától.

 ,,A kézilabda az életem”

Berecz Ármin, a veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola tanulója az alábbi módon fogalmazta meg élményeit, valamint a kézilabdához fűződő viszonyát:
 – Nagyon jól érzem magam Bezdánban! Egy szerb családnál lakom, az anyuka kicsit tud magyarul. Nagyon kedvesek, tetszik a falu és a táj. Sok új barátot szereztem. A kézilabda pedig az életem központi része! Négy éve kézilabdázom, Iváncsik Gergő az edzőm. Profi sportoló szeretnék lenni. Nagyon jó érzés, hogy itt is játszhatunk, közösen a bezdániakkal – taglalta Berecz Ármin.

A kapcsolat túlmutat a sporton

Pohl Brigitta, a veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola igazgatója a testvériskolai kapcsolat pedagógiai, közösségi vonzatairól vallott:
 – Ez a legrégebbi, ma is élő testvériskolai együttműködésünk. A kézilabda a kiindulópont, de ma már messze nem csak arról van szó. A határon túliakkal való kapcsolattartás, a kultúra és a magyarságtudat ápolása legalább ilyen fontos. Ezeken az alkalmakon megismerjük Bezdánt, a környéket, és a vajdasági magyar lét valóságát. Amikor pedig a bezdániak jönnek, akkor nemcsak Veszprém nevezetességeit mutatjuk meg, hanem a város környezetét is igyekszünk bemutatni. Természetesen a Balaton mindenki számára vonzó és különleges.

Nálunk a programokat pályázat útján támogatja a város. Tavaly volt a Báthory Kézilabda Kupa 45. jubileumi rendezvénye és ezt az alkalmat kihasználtuk, hogy a helyi Értéktárba pályázzunk, sikeresen, tehát a Báthory Kézilabda Kupa bekerült a helyi Értéktárba.

 Hogyan választják ki a diákokat, akik részt vesznek a programban?
– Ötödiktől nyolcadikig az ügyes kézilabdázók közül válogatunk. Van, aki már negyedszer jön, így nemcsak sporttársak, hanem barátok is lesznek. A gyerekek családoknál alszanak, ami nagyon személyes kapcsolatot teremt. Ennél szebb módja az ismerkedésnek nincs.

 Ön történelemtanárként is tanít. Hogyan kapcsolódik ez a tapasztalat az órákhoz?
– A gyerekek a kapcsolat révén hitelesen tudnak tapasztalatot cserélni. Jómagam, mint történelemtanár, a tanórák alkalmával beszélek a vajdasági magyar kisebbségi létről, és hogy mennyire fontos, hogy az itteni fiatalok ápolják a kultúrájukat, megőrizzék az anyanyelvüket, hiszen, ha azt elveszítik, akkor elveszik az identitás is. Nagyon jó nézni, megtapasztalni, hogy ugyan bezdáni nemzettársaink több mint 100 éve elkerültek a magyar államtól, de mégis él a nyelv, él a magyar identitástudat – fogalmazott a veszprémi iskola igazgatója.

Bezdán – életérzés

Makkai Balázs, a veszprémi iskola testnevelő tanára és edzője a múltban diákként, majd napjainkban tanárként rendszeres résztvevője a testvériskolai találkozóknak.

 Ön már diákként is járt Bezdánban. Milyen érzés vissza-visszatérni ebbe a nyugat-bácskai faluba?

– Különleges. Jómagam az 1980-as években kisdiákként ugyanitt jártam. Tehát jelen pillanatban úgy vagyok itt, tanár és edzőként, hogy mindezt több mint harminc évvel ezelőtt megéltem gyerekként is. Én minden diákomnak azt mondom, hogy itt lehetünk Bezdánban, ebben a csodálatos közösségben, az egyedülálló és fantasztikus élmény, amelyet azt gondolom, minden tanulónknak és minden kollégának át kellene élni. Minderre persze az idő, az anyagiak és egyéb okok miatt nincs lehetőség, de mégis azt mondom, hogy egyszer mindenkinek meg kell tapasztalnia, hogy mi Bezdán…

 Mi Bezdán…?

– A kérdés azért nagyon különleges, mert most legszívesebben bejátszanék egy felvételt, amelyet tavaly, amikor kint sétáltunk a csatornaparton, akkor készítettem. Egy idős bácsi ült a csatorna partján és a rádiójából egy olasz szám szólt, teljes hangerővel, majd, ahogy elfordítottam a fejem, elnéztem bal oldalra, ott pedig egy 8–10 fős társaság, idős bácsik játszottak valami kártyajátékot, irgalmatlan nagy vehemenciával… Körbenéztem, szólt az az olasz zene, mellette a csatornán éppen kajakoztak a sportolók, és mondtam, hogy ha én valahol élhetnék, ha megérem és az Isten is megtart, akkor én így szeretnék élni a hetvenes éveimben. Életérzés mindez.

 Lát helyi változást az elmúlt évtizedekhez képest?

– Semmit. Az emberek most is ugyanolyan szeretettel fogadnak. Lehet, hogy szerényebben élnek, de az utolsójukat is odaadják értünk. Ez nem pénz kérdése – ez tiszta, belülről jövő emberség. Amikor idejövök, mindig azt érzem, mintha hazajönnék. Mindegy, hogy ki volt vagy jelenleg ki az igazgató, az edző, a tanár, melyik szülőről van szó, mindegy, az egész közösség egy olyan kohézió, összetartó erő, amelyre azt mondom, hogy példaértékű. Én nagyon szeretnék ilyen közösségben élni otthon, de mi ugye jóval nagyobb település, város vagyunk, és nyilván ez lehetetlen, más a miliő, de ha egyszer nyugdíjba megyek majd, akkor, hiszem, hogy boldogan tudnék itt élni – nyilatkozta a veszprémi edző, testnevelő tanár.

Generációk barátsága

Kanizsai Mátyus Anna, a bezdáni Testvériség–egység Általános Iskola matematikatanára is felidézte emlékeit, megfogalmazta véleményét a testvériskolai együttműködéssel kapcsolatban.

 Tanárnő, ön már régóta részese a kapcsolatnak. Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?
 – Régen sokrétűbb volt a program: nemcsak sport, hanem kulturális események, tánc, éneklés is volt. A veszprémi tanárok beültek a mi óráinkra, mi is az övéikre. Akkoriban több anyagi forrás állt rendelkezésre, könnyebb volt megszervezni.

 Hogyan került bele ebbe a folyamatba?
 – Én mindig szerettem a sportot. Egyszer fordítóként segítettem a csapatot, mert az edző nem beszélt magyarul. Senki sem tudta, hogy matematikatanár vagyok – így kezdődött, és azóta is itt vagyok minden évben.

 Milyen élményt jelent mindez?
 – Nagyon meghatározó. Generációkon átívelő barátságok születnek. Ma már a technológia is segít: a gyerekek viberen, messengeren tartják a kapcsolatot. Volt olyan, hogy régi tanulók családilag is összekapcsolódtak. Jómagam egykori ottani kolléganőimmel, a nyugdíjas tanárokkal még mindig kapcsolatban vagyok. Szerintem úgy húsz éve járok át rendszeresen a találkozóra. Érdekes történet, hogy az iskola jelenlegi gondnoka és a veszprémi edző, Balázs gyerekkorukban még együtt kézilabdáztak – most, évtizedek múltán felismerték egymást, találkoztak újra – mesélte a bezdáni tanárnő.

Jövőre negyvenéves lesz a testvériskolai kapcsolat. A szervezők már készülnek a jubileumra – méltó ünnepre, közös programokra, újabb találkozásokra.
Bezdán és Veszprém között tehát nemcsak a kézilabda pattog, hanem egy szívből jövő, negyven éve tartó barátság is.