A blokádot fenntartó egyetemisták közzétették, milyen adományokra van szüksége az elsősegély-csapatuknak a Belgrádból Újvidékre tartó gyalogmenet előtt, amelyet a vasútállomás előtetőjének összeomlásának első évfordulója alkalmából szerveznek.
A közösségi médiában megjelent felhívás szerint az alábbi eszközöket kérik: géz 5×5 és 10×10, félrugalmas és rugalmas kötszerek 8×5 és 10×5, sebtapasz (hansaplast), ragasztó (leukoplaszt), oktenisept, hűtőspray-ek, valamint elektrolitok a résztvevők számára.
Az adományokat a belgrádi Állatorvosi Karon (Felszabadulás sugárút 18.) gyűjtik, ahol az elsősegély-csapat is szolgálatot teljesít.
A gyalogmenet október 30-án indul és két napig tart, az egyetemisták ma korábban részletes menet- és pihenőtervet tettek közzé az Újvidékig tartó útvonalra.
Újvidéken november 1-jén 10 órától több helyszínen szerveznek megemlékezéseket az újvidéki vasútállomáson történt tragédia kapcsán.
A szervezők közölték: az összesen több mint 4 000 egyetemista és középiskolás részvétele miatt az út megszervezése jelentős logisztikai és biztonsági kihívást jelent. Ezért arra kérnek minden résztvevőt, hogy vállaljanak felelősséget saját biztonságukért és ellátmányukért, vagyis csak akkor csatlakozzanak, ha önállóan gondoskodtak a szükséges felszerelésről és szállásról.
Nyitókép: Az út megszervezése jelentős logisztikai és biztonsági kihívást jelent (Fotó: pixabay.com)



