Zentán a Nemanjina utcában szerda reggel arra lettek figyelemsek a lakók, hogy az egyik ház udvarában a fa villanykaró tetején ül egy macska. Szegényt a kutya kergette fel és nem tudott lejönni, íg...
Zenta
A május elseji ünnepek alatt már kaptunk egy kis ízelítőt az idei nyárból. Ami engem illet, azzal a lendülettel el is pakoltam a téli ruhákat a dobozok mélyére, a szekrény pedig a nyáriakkal telt meg – csak hogy azóta is érintetlenül várakozzanak az igazi nyárra.
Zentán kedden harmadik alkalommal tartották meg a Plazma Ifjúsági Sportjátékokat. A megnyitóra a Zentai Sportcsarnok előtt került sor, a megmérettetések pedig három helyszínen zajlottak, a standion...
A zentai Find the Smile Association és a szegedi Alternatíva Egyesület a hétvégén tartotta meg a Generaction határon átnyúló IPA-pályázat zárórendezvényét, a GenerAction Dance Festet. A program keretében pénteken a szegedi és a zentai ifjúsági szervezet képviselői pályázatírással, ifjúsági szerveződésekkel kapcsolatos előadásokat hallgattak, műhelymunkákban vettek részt, és nyílt napot is tartottak Zenta központjában.
A zentai Rozetta Kézműves Társaság berkeiben a hétvégén két A Szakkör-foglalkozás zárult egy igényes kiállítással. Ezúttal a csoportok zsinórfonallal való horgolást, valamint gyöngyfűzést tanu...
Zenta község önkormányzata értesíti a polgárokat, hogy május 28-án, szerdán kullancsirtásra kerül sor a község területén. A kivitelező az újvidéki Ciklonizáció vállalat.

