2025. július 10., csütörtök

Fontos együttműködést fűztek szorosabbra

Nagyköveti látogatás a Zentai Gimnáziumban

Christian Ebner, Ausztria belgrádi nagykövete és munkatársai látogattak el a Zentai Gimnáziumba hétfő délelőtt, ahol egy általuk hozott kiállítást nyitottak meg. A vendégek nem érkeztek üres kézzel, értékes könyvcsomagot adtak át az iskola vezetőségének.

A nagykövet elmondta, két különálló kiállítást hoztak az intézménybe, az egyik Franz Kafka utolsó éveit foglalja magába, a másik pedig informatív jellegű. Elmondta, egy többéves együttműködésről van szó és hozzátette dicséretes, hogy a Zentai Gimnáziumban több nyelvet is tanulnak a diákok.

Kálmán Róbert, az intézmény igazgatója elmondta, a hétfői látogatás nagy jelentőségű a számukra, hiszen arra törekednek, hogy a civil szférával és az intézményekkel szoros kapcsolatot ápoljanak.

A kiállításmegnyitót a gimnázium kórusának és diákjainak alkalmi műsora tette ünnepélyesebbé. Az eseményen részt vett Bognár Zsolt, Zenta község tanácsának művelődéssel és oktatással megbízott tagja, valamint Juhász Attila, a községi képviselő testület alelnöke.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A kiállítás Franz Kafka utolsó éveit mutatja be (Fotó: Kállai Göblös Nikoletta felvétele)