A Belügyminisztérium országosan ezer, Vajdaságban pedig 229 képzési helyet hirdetett meg a kamanci rendőrképzőben – írta dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Facebookon.
Mint közölte, rendőri, közlekedési rendőri és határrendőri képzésre is lehet jelentkezni több község területéről, köztük Újvidékről, Pancsováról, Szávaszentdemeterről, Nagykikindáról, Szabadkáról, Zomborból és Nagybecskerekről.
A VMSZ elnöke kiemelte, hogy a kettős állampolgárság – a VMSZ közbenjárásának köszönhetően – továbbra sem jelent kizáró okot. A főbb feltételek között szerepel a 18 és 30 év közötti életkor, valamint a négyéves középiskolai végzettség. B kategóriás vezetői engedély nélkül is lehet pályázni, amennyiben a jelentkező már megkezdte annak megszerzését.
A jelentkezéseket október 5-éig a lakóhely szerint illetékes rendőrállomáson kell benyújtani.
Dr. Pásztor Bálint arra biztatta a rendőri hivatás iránt érdeklődő magyar fiatalokat, hogy jelentkezzenek. Hozzátette, jelentkezésüket az office@vmsz.org.rs e-mail-címen is jelezhetik, hogy a VMSZ segítséget nyújthasson számukra. A teljes pályázati kiírás és a szükséges nyomtatványok a COPO honlapján érhetők el.
Nyitókép: MUP



