2026. szeptember 22., kedd

"Huszonöt éves a doroszlói tájház"

A gyűjtemény ma már mintegy kétezer tárgyat számlál – A negyed évszázad alatt több mint tízezer látogatója volt

Huszonöt éve őrzi Doroszló múltjának darabjait a helyi tájház. A negyed évszázados jubileumot ünnepséggel tették emlékezetessé, amelyen a hagyományőrzés mellett az elmúlt huszonöt év eredményeit is felidézték. A jeles évforduló egyben alkalmat adott arra is, hogy mindazokra emlékezzenek, akik adományaikkal, munkájukkal vagy látogatásukkal hozzájárultak a tájház fennmaradásához.
Az ingatlant a falu legrégebbi utcájában 1920 táján vásárolták meg Raj Rozália elődei, azóta pedig a családon belül öröklődik. A tájház belső berendezése az 1930-as évek középparaszti lakásbelsőjét idézi meg, a portán pedig az akkori gazdálkodás, a kendertermesztés, valamint a szőlőtermesztés és a borászat eszközei kaptak helyet.
– Nagyon örülünk, hogy sikerült huszonöt évig fenntartani ezt a tájházat. Nagyon-nagyon köszönjük az adakozóknak is, hogy még a közelmúltban is adományoztak nekünk egy-egy darabot, mondván, jó helyen lesz. A megalapításkor, huszonöt évvel ezelőtt is, a gyűjtemény legnagyobb részét adományokból gyűjtöttük össze. Néhány darabot meg kellett vásárolnunk, de ez elenyésző a többihez képest – mondta Raj Rozália, a doroszlói tájház alapítója és tulajdonosa.
Mint hozzátette, a gyűjtemény ma már mintegy kétezer tárgyat számlál, amelyek nagy része a mai szakmai elvárásoknak megfelelően dokumentálva is van. A tárgyak mögött ugyanakkor nem pusztán egy-egy használati eszköz története rejlik, hanem egykori életmód, családi emlékezet és közösségi örökség is.

Silling Léda tartott ünnepi értekezést

Silling Léda tartott ünnepi értekezést

Az alapítók fordulópontnak nevezték a negyed évszázados jubileumot. Az elmúlt huszonöt évben több mint tízezer látogató lépte át a tájház küszöbét. A kezdeti időszakban számos rendezvény, tábor, kézműves-foglalkozás és szakmai program is helyet kapott az épületben.
– Sok minden történt és kevés történt. Amikor új és érdekes volt a tájház, akkor természetesen sok minden történt. A Vajdasági Magyar Folklórközpont szervezett itt tanácskozást, aztán voltak táborok is. Magyarországi egyesületi ismerőseink is eljöttek, kézművességet tanítottak gyerekeknek és felnőtteknek. A tájházaknak van egy nagy országos rendezvénye, a tavasznyitó ünnepség, amelyet többször alkalmi kiállítással is kiegészítettünk. A passzív látogatók viszont folyamatosan jöttek – idézte fel Nagy István, a doroszlói tájház alapítója és vezetője.
A tájház jelentőségét ünnepi beszédében dr. Silling Léda etnológus is hangsúlyozta. Mint rámutatott, sokkal több ez egy régi háznál, amelyben régi tárgyakat őriznek, és nem azonosítható egyszerűen egy helytörténeti gyűjteménnyel sem. Sajátossága éppen abban rejlik, hogy maga az épület, a berendezés, a porta, a kert és annak növényzete is a bemutatott örökség részét képezi.

A doroszlói tájház tisztaszobája/Fotó: L. Móger Tímea

A doroszlói tájház tisztaszobája/Fotó: L. Móger Tímea

– Amellett, hogy ez a ház be van rendezve, amikor belépünk ide, úgy érezzük, mintha éppen kiment volna a gazdasszony, és itt még zajlana az élet. Mintha a tisztaszobában most vasalta volna ki a slingelt ágyneműt. Itt már bejön a szellemi örökség is, a doroszlói fehér lyukhímzés, a slingelés. Nagyon szép példáit láthatjuk itt, de a szőttesek, a konyhában az egyes cseréptálak, a festett bútorok is mind-mind ezt az örökséget őrzik. Nagyon sok mesterségnek a nyomai megtalálhatók itt bent – fogalmazott dr. Silling Léda.
A nap folyamán szólt a jelenlévőkhöz dr. Silling István nyelvészprofesszor is, aki 2001-ben megnyitotta a doroszlói tájházat.   
A jubileumi ünnepségen helyiek és vidékről érkezett vendégek, valamennyi korosztály képviselői is részt vettek. A szervezők kérésére sokan népviseletet is öltöttek, ezzel is hangsúlyozva az esemény hagyományőrző jellegét. Megtekinthető volt a tájház megnyitóján, 2001. szeptember 7-én készült videófilm is. A gyermekeket diódobó verseny várta, délután  pedig ft. mgr. Horváth Ákos helyi plébános vezetésével hálaimát mondtak a negyedszázados tájházért.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Raj Rozália és Nagy István/Fotó: Kálóci Karola