Vasárnap 17.30-kor a Palicsi Vigadó emeleti dísztermében nyitják meg a 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékokat. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség rendezvénysorozatát az idén II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója jegyében szervezik meg.
A nyitóünnepség ökumenikus áldáskéréssel kezdődik. Igét hirdet Józsa Gáspár, a Szabadkai Egyházmegye irodaigazgatója, Szemesi Attila református püspöki megbízott lelkész és Kósa Martin evangélikus segédlelkész. A rendezvénysorozatot dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke nyitja meg.
A műsorban számos vajdasági magyar népzenei, kórus- és komolyzenei formáció, valamint vers- és mesemondók lépnek fel.
Közreműködik a palicsi Szederinda népdalkör, a Tordai asszonykórus, Majoros Szandra csantavéri mesemondó, Baráth László és barátai, Micsik Béla és tanítványai, a fennállásának 35. évfordulóját ünneplő Csalóka zenekar, a Ludasi Népzenei Tábor haladó citerásai, Vajda Noa Pálma bácsfeketehegyi versmondó, az Óbecsei Schola Cantorum Énekkar és a Musica Brillante.
A nyitóünnepségen adják át a 2026-os Bodor Anikó-díjat is. Az elismerést az idén Rontó Márta muzslyai népdalkörvezető veheti át Közép-Bánát népzenei értékeinek feltárásáért, továbbadásáért, valamint közösségépítő munkájáért.
Az eseményen a hajdújárásiak átadják a Durindó és Gyöngyösbokréta lobogóját a 2027-es rendezvény házigazdájának. A következő évi szervező település nevét a palicsi ünnepségen jelentik be.
A nyitórendezvény része lesz Bezzeg Gyula Csendes bástyák című alkalmi fényképkiállítása is. A sorozat a volt Jugoszlávia magyar szórványtelepüléseinek katolikus egyházközségeiben szolgáló lelkészek és hívek munkáját mutatja be. A kiállítást és az alkotót mgr. Hajnal Jenő méltatja.
A Vajdasági Magyar Ünnepi Játékokat az 1952-ben megrendezett Palicsi Magyar Ünnepi Játékok szellemi örököseként szervezik meg. A rendezvénysorozat célja a vajdasági magyar kulturális értékek bemutatása, továbbadása és a közösségi összetartozás erősítése. A Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok a Magyar Nemzeti Tanács országos jelentőségű kiemelt rendezvénye.



