A belvárosi Vuk Karadžić utcában az úttest felújítását követően új parkolóhelyeket jelöltek meg, méghozzá az úttest mindkét oldalán.
A munkálatok és a kijelölés után gyorsan kiderült, hogy a parkolóhelyek kialakítása teljesen észszerűtlenül történt: kezdetben az utca bal oldalán jelölték ki ezeket, miközben a jobb oldalon is parkoltak járművek, így az amúgy is szűk úttesten egyáltalán nem maradt hely az autók elhaladására. A Parking servis Közvállalatból a 021.rs portálnak elmondták, hogy az aszfaltozás után az eredeti terv és a Városi Közlekedési és Útügyi Igazgatóság határozata alapján a parkolóhelyeket az utca bal oldalán kellett kialakítani. Később azonban megállapították, hogy az ott parkolt járművek akadályoznák az itt lévő laktanyából induló tűzoltóautók közlekedését. A magas tűzoltójárművek számára ugyanis az út menti fák lombkoronája ellehetetleníti az áthaladást.
A tűzoltólaktanya kihelyezésének ötlete nem új, a belváros túlzsúfoltsága már régóta indokolttá tenné ezt a lépést (Fotó: Szeli Balázs felvétele)
A városi igazgatósággal és a tűzoltósággal folytatott egyeztetés után ezért utólag úgy döntöttek, hogy a parkolóhelyek mégis az utca jobb oldalán maradnak. Így biztosítható az, hogy a tűzoltó- és más sürgősségi járművek szükség esetén akadálymentesen végighaladhassanak ezen az utcán. A Parking servis Közvállalat dolgozói ezt követően átfestették a korábban bal oldalon kijelölt parkolóhelyeket. Ezeken a helyeken tehát nem szabad parkolni, és ezt közlekedési tábla is jelzi.
A közvállalat illetékesei hangsúlyozzák, hogy a Vuk Karadžić utcában soha nem volt engedélyezett a parkolás az út mindkét oldalán. A szabálytalanul parkoló járművek elszállításáról nem a Parking servis dönt önállóan, hanem kizárólag az illetékes hatóságok – a közlekedési rendőrség, a kommunális rendőrség, illetve a közlekedési és kommunális felügyelőség – utasítására járnak el.
A Vuk Karadžić utcában tehát jelenleg kizárólag a jobb oldalon, a fehér vonallal kijelölt helyeken engedélyezett a parkolás. A bal oldalon található, szürke festékkel átfestett, továbbra is látható, ezért megtévesztőn ható kijelölések nem parkolóhelyek. A pók innen azonnal elszállítja a tilosban parkoló járműveket.
Nyitókép: Csak az utca egyik oldalán szabad parkolni, azokon a helyeken, amelyek fehér vonallal vannak kijelölve (Fotó: Szeli Balázs felvétele)



