2026. szeptember 3., csütörtök

Nőtt a turisták száma Vajdaságban

A hazai turisták száma 26,5 százalékkal, a külföldről érkezőké pedig 24,3 százalékkal nőtt az idén Vajdaságban – jelentette a Beta hírügynökség, hozzátéve, hogy az elemzők a 2026. január 1-jétől augusztus 31-ig terjedő időszakot hasonlították össze a 2025-ös év első nyolc hónapjára vonatkozó adatokkal. Az eTurista szakportálon közzétett adatok rámutatnak arra, hogy pozitívan fejlődik a turizmus Vajdaságban – hangsúlyozta Nenad Ivanišević gazdasági és idegenforgalmi titkár.

A tartományi titkár által közölt adatok szerint Vajdaságban az év kezdetétől augusztus végéig összesen 514.762 turista érkezését jegyezték. Ennek 48,7 százaléka szerbiai volt: a területeinkre látogató hazai turisták száma 250.800 volt. Januártól augusztus végéig további 263.962 külföldi vendég is Vajdaságba látogatott: ez az összes látogatók 51,3 százalékát teszi ki. Ugyanebben az időszakban tavaly összesen 450.664 turista érkezését jegyezték Vajdaságban: a 2025-ös eredményt 64.098 látogatással múlta felül idén az idegenforgalmi ágazat – számosították állításukat az elemzők.

A szakértők a Vajdaságban eltöltött vendégéjszakák adatait is elemezték. Az év első nyolc hónapja alatt 1.549.417 vendégéjszakát igényeltek az ide látogatók: ebből 724.491-et hazaiak használtak ki, a külföldiek viszont 824.926 éjszakázásért fizettek. A tavalyi kimutatásokhoz viszonyítva a Vajdaságban eltöltött vendégéjszakák száma 324.406-zal növekedett.

Nenad Ivanišević szerint a következő időszakban még kifejezettebb lehet a növekedés, hisz az őszi idényben kimondottan látogatottak a vajdasági rendezvények, amelyek ilyenkor elsősorban az őszi terményeket és a bort helyezik középpontba.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pixabay