– A napokban pontos információnk lesz arról, mikor írják ki a választásokat – jelentette ki tegnap prof. dr. Đuro Macut miniszterelnök. – Beszélni fogok erről a köztársasági elnökkel, de ez talán kevésbé fontos. Úgy gondolom, sokkal lényegesebb, hogy felkészítsük a társadalmat erre az eseményre. Mi már sokat tettünk azért, hogy a helyzet valamiképpen stabilizálódjon – fejtette ki a kormányfő a K1 televíziónak nyilatkozva arra a felvetésre, hogy ha ma nem írják ki a választásokat, akkor szeptember 10-éig kell várni.
A parlament legutóbbi, a kormány elleni bizalmatlansági indítványról szóló üléssel kapcsolatban úgy értékelte, hogy a harmadik napra egyértelműen politikai performansszá fajult. A miniszterelnök szerint az első két napon még volt tér a viszonylag normális vitára és a tények ismertetésére, noha a témák kilencven százaléka nem is arra vonatkozott, amiért a bizalmatlansági indítványt benyújtották. Mint rámutatott, egymillió más dologról esett szó, amelyekért ez a kabinet huszonöt évre visszamenőleg egyáltalán nem tehető felelőssé.
– A harmadik napon eljutottunk a csúcspontig, egy politikai performanszhoz, amikor negyven percen keresztül folyamatosan engem vádoltak meg mindennel, amivel csak lehetett, szinte egyértelmű sértésekkel, a politikától kezdve a közhelyek pufogtatásáig. Úgy gondolom, ez egyáltalán nem jó irány – szögezte le Macut.
VILÁG ÉS DIPLOMÁCIA
A miniszterelnök megállapította, hogy Szerbia egyértelműen az Európai Unió felé orientálódik, ugyanakkor nem szabad bezárnia kapuit más partnerek előtt. Rámutatott, az el nem kötelezett országokkal ápolt hagyományos barátságoknak köszönhetően Szerbia megőrizte nemzetközi pozícióját, és ezek a kapcsolatok fontos politikai és gazdasági jelentőséggel bírnak. Macut kifejtette, az el nem kötelezett országok mozgalmának 65. évfordulója alkalmából Belgrádban tartott megemlékezés is megmutatta, mekkora igény van a többoldalú kapcsolatokra, multilateralizmusra. Értékelése szerint a mozgalom támaszt jelent a modern világ számára abban a törekvésben, hogy kilépjen a mesterségesen irányított politika kötelékeiből.
– Ez az üzenet minden elhangzott beszédben visszaköszönt. A multilateralizmus állandó tényező volt, akárcsak az a felismerés, hogy meg kell szabadulni a továbbra is létező újfajta gyarmatosítástól, amely már nem klasszikus formában, hanem különböző irányokból, például a digitális szférából fejti ki hatását – magyarázta a kormányfő.
Hangsúlyozta, hogy az el nem kötelezettség nem az együttműködés hiányát jelenti, hanem azt a lehetőséget, hogy az állam különböző partnerekkel építhet kapcsolatokat, és önállóan határozhatja meg a saját érdekeit.
– Az el nem kötelezettség nem azt jelenti, hogy senkivel sem tartasz együtt. Azt jelenti, hogy tudatos vagy, nyitsz a világ felé, többoldalú együttműködéseket ápolsz, és nem csupán egyetlen országhoz fűződő viszonytól függsz – részletezte Macut, és rámutatott arra, hogy az el nem kötelezett országokkal ápolt kapcsolatok révén Szerbia megőrizte nemzetközi helyzetét, s hogy ezen államok között sokan nem ismerték el Koszovó önkényesen kikiáltott függetlenségét. A kormányfő emlékeztetett, Szerbia jelenleg csupán megfigyelői státusszal rendelkezik a mozgalomban, de szerinte ez nem csökkenti az ország jelentőségét a csoportosuláson belül.
INKÁBB AZ AKADÉMIA
Személyes és politikai terveit illetően Macut elárulta, a jövőben elsősorban az akadémiai életben, professzorként és orvosként képzeli el magát. Felidézte, a köztársasági elnök felhívására vette át a kormány irányítását, és megtiszteltetés volt számára, hogy az elmúlt másfél évben az eredmények elérésén munkálkodott. Végezetül azt üzente, hogy továbbra is rendelkezésre áll, ha szükség lesz a munkájára, de nem vágyik arra, hogy folytassa politikai karrierjét.



