2026. szeptember 2., szerda

Plenković: Akik Mladićot dicsőítik, azoknak vissza kellene térniük az általános iskola első osztályába

Andrej Plenković horvát miniszterelnök ma Gospićban kijelentette, hogy Ratko Mladić – akit jogerősen elítéltek a srebrenicai népirtás és más háborús bűncselekmények miatt – dicsőítésével, valamint temetésének esetleges állami rangra emelésével Szerbia azt mutatja, hogy nem ment végbe a szükséges szembenézés a múlttal. Szerinte ilyen hozzáállással nem lehet az Európai Unió felé haladni, közölte a Beta.

– Ha ilyen dicshimnuszokat zengenek róla, ha gyászolják, az azt jelenti, hogy sem Szerbia, sem a boszniai Szerb Köztársaság tisztségviselői nemhogy nem mentek keresztül a katarzison, hanem még az első lépést sem tették meg annak tisztázására, hol szeretnének tartani, milyen értékeket vallanak, és hogyan akarnak így Európába jutni. Így biztosan nem fognak – mondta Plenković újságíróknak arra a kérdésre válaszolva, hogyan értékeli Ratko Mladić személyének és tevékenységének dicsőítését Banja Lukában.

Hangsúlyozta, hogy ez nem csupán Horvátország, hanem számos más ország álláspontja is.

– Egy ilyen embernek állami tiszteletadást biztosítani azt jelenti, hogy vissza kell térnünk az általános iskola első osztályába. Miféle tárgyalási fejezetekről beszélünk? Első osztály, alapvető értékek. Ezt világosan és egyértelműen mondom, hogy megértsék, mekkora politikai tévedés, és erkölcsileg mennyire elfogadhatatlan és helytelen egy elítélt háborús bűnösnek tiszteletadást biztosítani – hangsúlyozta Plenković.

Hozzátette, Szerbiában hevesen reagáltak a szlovéniai Bledben tett korábbi kijelentésére, amely szerinte teljesen észszerű és logikus volt. Akkor Ratko Mladić dicsőítéséről, valamint arról beszélt, hogy temetését és búcsúztatását esetleg állami rangra emelik, noha Hágában háborús bűncselekményekért és a srebrenicai népirtásért is elítélték.

Plenković azt is kijelentette, hogy Mladić „a Milošević-féle nagyszerb rezsim agressziójának egyik vezetője volt, Kninben állomásozott, és felelősség terheli a Škabrnjában elkövetett legsúlyosabb bűncselekményekért, amelyekért sajnálatos módon Hágában nem ítélték el”.

A horvát miniszterelnök nemrég, a Bledi Stratégiai Fórum margóján azt mondta, hogy ha Ratko Mladićot a legmagasabb állami és katonai tiszteletadás mellett temetik el, Szerbia bezárná maga előtt az Európai Unió kapuját. Kijelentése azt követően hangzott el, hogy Nenad Vujić igazságügyi miniszter bejelentette: Mladićot a legmagasabb állami tiszteletadás mellett temetik el.

A srebrenicai népirtásért és más, Bosznia-Hercegovinában elkövetett háborús bűncselekményekért – köztük Szarajevó lakosságának terrorizálásáért és a város ágyúzásáért – életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Mladić a múlt héten halt meg hágai fogságban.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A horvát miniszterelnök szerint Ratko Mladić magasztalása és temetésének esetleges állami rangra emelése azt mutatja, hogy Szerbiában nem történt meg a múlttal való szembenézés (Fotó: MTI)