2026. szeptember 2., szerda

Az SZSZP és az Egységes Szerbia együtt indul a parlamenti választásokon

Az Egységes Szerbia (JS) elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy a párt a közelgő parlamenti választásokon ismét koalícióban indul a Szerbiai Szocialista Párttal (SZSZP) – közölték.

Dalibor Marković Palma, az Egységes Szerbia elnöke elmondta, hogy pártja már 18 éve az SZSZP-el közösen indul a parlamenti választásokon, és ezen most sem változtatnak.

– Az a politikai megállapodás, amelyet édesapám, Dragan Marković Palma és Ivica Dačić, az SZSZP elnöke 18 évvel ezelőtt kötött, a mai napig érvényben van. Ez bizonyítja, hogy nem érdekkoalícióról van szó, hanem olyan együttműködésről, amely a polgárok és az ország érdekeit tartja szem előtt – mondta Marković.

Hozzátette, a koalíció számára nem a tisztségek jelentik az elsődleges szempontot, és az sem, hogy ki milyen helyet kap a választási listán.

– Politikai programunk egyetlen szóban összefoglalható: élet. A család szent, Szerbia szent, és mindig országunk mellett álltunk, és a jövőben is mellette fogunk állni, védelmezve állami és nemzeti érdekeit – fogalmazott Marković.

A közlemény szerint az elnökség felhatalmazta Markovićot arra is, hogy az Egységes Szerbia nevében egyeztessen a koalíciós partnerekkel a közelgő előrehozott parlamenti választásokon való indulás részleteiről és a választási lista összetételéről, valamint aláírja a koalíciós megállapodást.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az Egységes Szerbia elnöksége egyhangúlag döntött a Szerbiai Szocialista Párttal fennálló, 18 éve tartó választási együttműködés folytatásáról (Fotó: Beta)