A politikai változást sürgető egyetemisták ma közölték, hogy legalább 14 hallgatót és munkatársukat – köztük az IT blokada elnevezésű kezdeményezés tagjait és aktivistákat –, valamint egy parlamenti és egy önkormányzati képviselőt tiltott kémszoftver segítségével figyeltek meg mobiltelefonjaikon keresztül, közli a Beta.
A diáktüntetések kezdete óta megtartott első sajtótájékoztatójukon, a belgrádi Miljenko Dereta közösségi térben elmondták, hogy a mobiltelefonok megfigyelését igazságügyi informatikai vizsgálatok is megerősítették, köztük egyes nemzetközi szervezetek vizsgálatai.
– Telefonjaikat a világon jelenleg létező egyik legfejlettebb kémszoftverrel támadták meg. Ezt a szoftvert kizárólag államoknak értékesítik, ezért valakinek felelnie kell ezért – mondta Ela Zeković, a Politikatudományi Kar hallgatója.
Zeković szerint az ilyen programok minden üzenethez és fényképhez hozzáférhetnek, valamint képesek bekapcsolni a mobiltelefon mikrofonját és kameráját is. Hangsúlyozta, hogy az ilyen szoftverek használata a hatályos törvények értelmében bűncselekménynek minősül.
Nyitókép: Az egyetemisták szerint a mobiltelefonok megfigyelését igazságügyi informatikai vizsgálatok is megerősítették (Fotó: Beta)



