2026. szeptember 2., szerda

Négy kisbaba született Szabadka Város napján

Szabadka Város napján, akárcsak tavaly, négy kisfiú született a Szabadkai Közkórház szülészetén. Ebből az alkalomból a város küldöttsége meglátogatta az édesanyákat, akiknek jelképes ajándékokat adtak át, és gratuláltak gyermekük születéséhez, tájékoztat a subotica.com hírportál.
Dušan Šulić, a Szabadkai Közkórház igazgatóhelyettese elmondta, hogy mind a négy kisfiú természetes úton jött világra, a kisbabák és édesanyjuk pedig jól vannak. Kiemelte, hogy külön öröm számukra, hogy folytatódik a város napján született gyermekek megajándékozásának hagyománya, amely az ünnepet és a családok számára különleges eseményt kapcsolja össze.
Srđan Samardžić hangsúlyozta, hogy Szabadkának olyan biztonságos és ösztönző környezetet kell teremtenie, amelyben a legfiatalabb polgárok megfelelő körülmények között nőhetnek fel és építhetik jövőjüket. Nebojša Crnogorac, a városi képviselő-testület képviseletében szintén gratulált az édesanyáknak és a kisbabáknak, az egészségügyi dolgozóknak pedig köszönetet mondott munkájukért.
Aleksandar Radulović szülész-nőgyógyász szakorvos ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a születések száma továbbra is alacsony. Idén eddig mintegy 700 szülést jegyeztek a Szabadkai Közkórházban, míg tavaly valamivel több mint ezret. Hozzátette, minden újszülött fontos a város jövője szempontjából. Bejelentette azt is, hogy várhatóan szeptemberben ünneplik a mesterséges megtermékenyítési központban született századik kisbabát.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele