2026. szeptember 2., szerda

Megújult a Majsai Úti Általános Iskola közlekedési gyakorlópályája

A beruházásra 11,5 millió dinárt fordítottak

Átadták a szabadkai Majsai Úti Általános Iskola felújított közlekedési gyakorlópályáját, ahol a diákok mostantól korszerűbb körülmények között sajátíthatják el a közlekedés alapjait. Közlekedési táblák, záróvonalak és gyalogátkelőhelyek segítik a gyakorlati oktatást. Az  átadón részt vett dr. Juhász Bálint, Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke, valamint Ótott Róbert, a Tartományi Kormány alelnöke, tartományi oktatási titkár.

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

Dr. Juhász Bálint a tanév kezdetéhez kapcsolódva az iskola növekvő diáklétszámáról, valamint az oktatási intézmények fejlesztésére fordított tartományi támogatásokról beszélt. Kiemelte, hogy az oktatásba történő beruházás hosszú távú stratégia része.

– Az iskolaév kezdetén büszkeséggel jelenthetjük ki, hogy a Majsai Úti Általános Iskolában hússzal több diák van, mint a tavalyi évben, így összesen 640 diákja van ennek az iskolának, és 50 év után a tartományi költségvetés forrásainak köszönhetően sikerült felújítani ezt a közlekedési oktató- és gyakorlópályát. Ez a két tény szorosan összefügg, hiszen egyrészről van kinek és van mit csinálni. Az a feladatunk, hogy az oktatás színvonalát emeljük, hogy a gyermekek biztonságához és az oktatási környezet modernizálásához hozzájáruljunk, jobb feltételeket teremtsünk a diákoknak és a pedagógusoknak. Az elmúlt 5-6 évben Szabadkán ez 180 millió dinárnyi beruházást jelentett az oktatási intézményekben, gyakorlatilag minden intézményben tudtunk modernizálni. Vajdaság területén pedig az elmúlt 10 évben 3,5 milliárd dinárnyi beruházás történt mintegy 400 oktatási intézményben – mondta el dr. Juhász Bálint.
 

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

Bognár Beáta, a Majsai Úti Általános Iskola igazgatója ismertette az intézmény legfontosabb idei adatait, valamint a közlekedési gyakorlópálya felújításának részleteit. Elmondta, hogy a fejlesztéshez szükséges összeget pályázat útján biztosították.

– A 2026/2027-es tanévben 84 elsős kezdte meg tanulmányait. Összesen 640 tanulónk és 32 tagozatunk van. A tanítás szerb és magyar tannyelven folyik, és júliusban fejeződött be az iskola udvarában található közlekedési poligon felújítása. A pénzösszeget a tartományi oktatási titkárságtól pályázat útján nyertük, összesen 11 millió 500 ezer dinárt, és ezt a gyakorlópályát a tanulóink fogják használni elsőtől nyolcadik osztályig. Itt fogják elsajátítani a közlekedés szabályait, gyakorolni fognak a pályán, de ugyanakkor testnevelésórákon is tudják használni a gyerekek – emelte ki Bognár Beáta.
 

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

Matin Hajnalka, Szabadka Város polgármesteri tanácsosa elmondta, a város évente száz tehetséges diákot és egyetemistát támogat, emellett a hiányszakmákat tanulók is részesülnek támogatásban. A városi tanácsos emellett a gyermekeket és családokat segítő önkormányzati intézkedéseket is ismertette, köztük az ingyenes tankönyvellátást és az óvodai ellátást.

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

– Az egyik ilyen intézkedés, amit kiemelnék, az az ingyenes tankönyvek biztosítása az általános iskolások számára. Ez a támogatási program az idei évben is folytatódik, és az elmúlt két évben közel 140 millió dinárt tudtunk biztosítani önkormányzati forrásból az ingyenes tankönyvek részére, és úgy gondoljuk, hogy ez egy óriási segítség és támogatás a szülőknek. A másik fontos dolog pedig, hogy 2023 óta Szabadka Város területén az óvodai ellátás is biztosítva van, tehát a gyerekek számára ingyenes. Továbbá a város támogatja a magánóvodákba való elhelyezést is – hangsúlyozta Matin Hajnalka.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele