2026. szeptember 2., szerda

A magyar szóért a nagyvárosban is

Harminc újvidéki magyar elsős kapott tanszercsomagot és iskolatáskát

A Magyar Nemzeti Tanács és a Rákóczi Szövetség támogatásával az idén is megkönnyítik a magyar tannyelvű oktatást választó családok számára az iskolakezdést. Hétfőn este a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban is kiosztották a beiskolázási tanszercsomagokat és iskolatáskákat.

A csomagok átadásáról Kabók Roland, a Magyar Nemzeti Tanács tagja gondoskodott. Tőle megtudtuk, hogy az idén a városi községekben összesen harminc diák kezdi meg tanulmányait magyar tannyelven, első osztályban.

Kabók Roland az MNT nevében köszöntötte a gyermekeket és szüleiket, majd Kiss Gyula, a VMSZ Újvidék városi képviselő-testületének tagja üdvözölte az új diákokat. Mind a 30 diákot támogatásban részesítették: közülük négyen a tiszakálmánfalvi Ivo Andrić Általános Iskolába járnak, a többi 26 diák pedig az újvidéki Sonja Marinković, illetve a Petőfi Sándor Általános Iskolában kezdte meg tanulmányait. A támogatottak között 18 lány és 12 fiú van.

Paraczky László felvétele

Paraczky László felvétele

– Örülünk annak, hogy a szülők az idén is a magyar nyelvű oktatást választották. Azt hiszem, ez egyfajta kontinuitást jelent, hiszen reálisan minden évben e körül a szám körül mozog az újvidéki és a környékbeli magyar elsősök száma – mondta Kabók Roland.

Az iskolatáskákat – ugyanúgy, mint ahogyan már sok éve – a Rákóczi Szövetség biztosította, a tanszercsomagokról pedig a Magyar Nemzeti Tanács gondoskodott. A csomagokban minden olyan eszköz megtalálható, amelyre az elsősöknek szüksége van az iskolakezdéshez: füzetek, ceruzák, vonalzók, festékek és egyebek.

– Mindezzel szerettük volna segíteni a szülőket, hogy ennyivel is könnyebb legyen az iskolakezdés – mondta Kabók Roland.

Kiemelte, hogy a Magyar Nemzeti Tanács nemcsak az iskolakezdéskor nyújt támogatást, hanem az elkövetkező években is számíthatnak a diákok különböző programokra és juttatásokra.

– A felsőbb osztályok tanulói is részesülnek valamilyen támogatásban. A gyerekek a következő években is kapnak különböző eszközöket, a többi között metalofont és atlaszt, emellett kirándulásokon vehetnek részt, továbbá jár nekik a Mézeskalács és a Jó Pajtás című lapokra szóló előfizetés is. Ezek minden osztály számára jelképes ajándékok, a Magyar Nemzeti Tanács már évek óta törekszik arra, hogy ezeket a támogatásokat biztosítsa a diákok számára – fogalmazott.

A csomagok kiosztását követően Kiss Gyula is rámutatott arra, hogy az átadott iskolakezdési csomagokkal szeretnék egy kicsit megkönnyíteni a családok számára az iskolakezdést.

Kiss Gyula: Az önkormányzat részéről is igyekszünk támogatásokat biztosítani, fontos, hogy a szülők éljenek a lehetőségekkel, pályázzák meg a
támogatást (Fotó: Paraczky László felvétele)

Kiss Gyula: Az önkormányzat részéről is igyekszünk támogatásokat biztosítani, fontos, hogy a szülők éljenek a lehetőségekkel, pályázzák meg a támogatást (Fotó: Paraczky László felvétele)

– Természetesen nem csak az első osztályosokat szeretnénk támogatni. A Magyar Nemzeti Tanács a felsőbb években is igyekszik segítséget nyújtani a családoknak és a diákoknak – legyen szó tanszerekről, hangszerekről, kirándulásokról vagy más, az oktatást segítő támogatásokról. A középiskolások és az egyetemisták számára is vannak olyan programok, amelyekkel szeretnénk segíteni a továbbtanulást – emlékeztetett.

Kabók Roland és Kiss Gyula megköszönték a szülőknek azt, hogy a magyar oktatást választották gyermekeik számára. – Ez nemcsak iskolaválasztás, hanem döntés a magyar nyelv, kultúra és közösség megőrzése mellet. Köszönet illeti a tanítókat és pedagógusokat is, akik nap mint nap dolgoznak azért, hogy a magyar szó és a magyar oktatás jelen legyen nagyvárosunkban és a környező településeken is. Az önkormányzat részéről szintén igyekszünk olyan támogatásokat biztosítani, amelyek megkönnyítik a családok és a diákok mindennapjait. Fontos, hogy a szülők éljenek ezekkel a lehetőségekkel, továbbá  idejében tájékozódjanak a pályázatokról és a támogatásokról – emlékeztetett Kiss Gyula, aki egyúttal minden diáknak sikeres tanévet kívánt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Harminc elsős kapott beiskolázási csomagot és iskolatáskát Újvidéken (Fotó: Paraczky László felvétele)