2026. szeptember 3., csütörtök

Hulladékból értékes termék

Nemzetközi konferencia Újvidéken a fényalapú, fenntartható technológiákról

Az Újvidéki Egyetemista Művelődési Központban tegnap nemzetközi konferencia kezdődött, amelynek középpontjában a fényalapú, fenntartható biotechnológiai és kémiai eljárások állnak. A résztvevők azt vizsgálják, hogyan lehet a szennyvizet, a szerves hulladékot és más maradványanyagokat mikroorganizmusok és fényalapú folyamatok segítségével hasznos, értékes termékekké alakítani. Ilyen lehet például a hidrogén, a mikrobiális fehérje, a bioplasztikák vagy különböző szerves savak.

A konferencia az európai kutatási együttműködési program, a COST támogatásával valósul meg. A program keretében létrejött PURPLEGAIN kutatói hálózat a bíbor fototróf baktériumok kutatására és az erőforrás-visszanyerésben való alkalmazására összpontosít A háromnapos rendezvény fő szervezője az Újvidéki Egyetem Technológiai Kara.

Sörös Zita, az Újvidéki Egyetem Technológiai Karának dékánja lapunknak elmondta, hogy bár a konferencia egy nagyon speciális, szűk szakterületre fókuszál, mintegy kétszáz szakember vesz részt rajta, közülük 136-an külföldről érkeztek: Brazíliától, Mexikón és Japánon át Ausztráliáig, valamint Európa számos országából.
 

Dr. Sörös Zita (Dr. Sörös Zita fotója)

Dr. Sörös Zita (Dr. Sörös Zita fotója)

– A téma azért különösen érdekes, mert ezeknek a technológiáknak fontos szerepük lehet a szennyvízkezelésben és a szennyező anyagok eltávolításában. Emellett a mikroorganizmusok által előállított anyagok is hasznosíthatók, így a tisztítási folyamat során nemcsak a szennyezés csökkentése a cél, hanem értékes, hozzáadott értékű termékek előállítása is. A konferencia egyik legfontosabb témája ezért az, hogy milyen technológiai folyamatokkal lehet hasznosítani ezeket a lehetőségeket a gyakorlatban is, és hogyan lehet az így előállított termékeket továbbhasznosítani – fejtette ki Sörös Zita.

Rámutatott arra is, hogy a háromnapos konferencia péntekig tart. A szakmai program mellett a résztvevőknek kulturális és szabadidős programokat is szerveztek. Megismerkedhetnek Újvidékkel, Péterváraddal és Karlócával, valamint kajakos programon is részt vehetnek. Így a konferencia nemcsak a tudományos és szakmai együttműködésre, hanem a kapcsolatépítésre és a régió megismerésére is lehetőséget ad – fogalmazott Sörös Zita, aki kiemelte a Technológiai Kar hallgatóinak szerepét is, akik aktívan bekapcsolódtak a konferencia szervezésébe és lebonyolításába, és sokat tettek azért, hogy a rendezvény gördülékenyen valósuljon meg.

Daniel Puyol, a madridi Rey Juan Carlos Egyetem docense és kutatója, a PHOTOREFINERIES konferencia tudományos bizottságának elnöke elmondta, hogy ez a második alkalom, hogy megrendezik a konferenciát. Az elsőt két évvel ezelőtt a spanyolországi Valladolidban tartották meg, ezúttal pedig Újvidék ad otthont a konferenciasorozatnak.

Mint mondta, a konferencia középpontjában a fényalapú technológiák fejlesztése áll, amelyek segítségével különböző hulladékokat és maradványanyagokat magasabb, hozzáadott értékű termékekké lehet alakítani, például hidrogénné, mikrobiális fehérjévé vagy bioplasztikká.

– A konferenciát támogató PURPLEGAIN COST Action számára ez egyben az utolsó szakmai rendezvény, így az eddigi legnagyobb és egyik legfontosabb esemény is. Különösen fontos, hogy a konferenciát Szerbiában rendezik meg, hiszen ezáltal az európai tudományos együttműködés és a kutatási lehetőségek olyan országok számára is elérhetőbbé válhatnak, amelyeknek kevesebb a lehetőségük európai források bevonására – fejtette ki a szakember.

Daniel Puyol, a madridi Rey Juan Carlos Egyetem docense (Fotó: Dancsó Áron)

Daniel Puyol, a madridi Rey Juan Carlos Egyetem docense (Fotó: Dancsó Áron)

Hozzátette, hogy a háromnapos rendezvényen a bíbor baktériumok, a mikroalgák és a fotokatalízis területének neves kutatói tartanak előadásokat, ami tovább erősíti a konferencia tudományos színvonalát.

A szakmai program így nemcsak a legújabb kutatási eredmények bemutatására ad lehetőséget, hanem arra is, hogy a különböző országok szakemberei megosszák tapasztalataikat, és új, közös kutatási irányokat alakítsanak ki.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A konferenciára mintegy kétszáz résztvevő érkezett (Fotó: Dancsó Áron)