Az Európai Néppárt (EPP) delegációja hivatalos látogatáson vesz részt Budapesten, hogy a TISZA Párt működéséről és politikai irányvonaláról tájékozódjon a felvételi eljárást megelőzően – közölte Facebook-oldalán Kovács Elvira, a Szerbiai Képviselőház alelnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségi tagja.
Mint írta, a VMSZ az Európai Néppárt társult tagjaként hivatalból vesz részt a delegáció munkájában. Kovács Elvira a VMSZ külügyi titkáraként, az EPP küldöttségének tagjaként követi az egyeztetéseket.
Hozzátette: a részvétel elsődleges célja és felelőssége, hogy az európai döntéshozatali folyamatokban és a formálódó politikai kapcsolatokban is garantálják a vajdasági magyar közösség érdekeinek, jogainak és nemzetpolitikai szempontjainak közvetlen és határozott képviseletét.



