Örömmel nyugtáztam a napokban, hogy tisztítják a kamenicai parkot. Így kell ezt tenni! Kerek (három!) órát szántak erre a célra a városi kertészet, a köztisztasági vállalat, a tűzoltók dolgozói és azok a polgárok, akik talán tényleg szívükön viselik a város és a környező kirándulóhelyek, a parkok tisztaságát.
Ismervén az adott helyszínek állapotát, nem három, hanem legalább háromezer órát kellene áldozni erre a nemes célra, megmozgatni minden épkézláb embert, hogy városunk visszanyerje korábbi tisztaságát.
Mert, aki mondjuk Temerin felől érkezik a városba, hatalmas épülettörmelék és homokdombokkal találkozik először, majd az egyre növekvő és lakos számában gyarapodó cigánytelep közelében akkora szeméttelepet lát turkáló emberekkel, egész családokkal, amire alig van példa. A temerini út és a belgrádi autóút kereszteződésénél egyetlen hídfeljárót talál, bár az egész forgalmas kereszteződést évekkel ezelőtt be kellett volna fejezni. A város számtalan utcáján esős időben gyalog csak úgy lehet közlekedni, ha csizmát húz lábára az ember, a rengeteg épületanyag hegyeket pedig megmássza. Mert az előírásokat senki sem tartja be, az építkezőket nem érdekli, hogy eltorlaszolják a járdákat.
S ha Újvidékre tévednek idegenek, és kimennek tiszta levegőt szívni a Duna partjára, a vonzónak kinéző hajóvendéglő közelében riasztó bűz terjeng, mert ott ömlik a város egyik szennycsatornája a folyóba. Továbbmenve a Köves kiránduló és üdülőtelep felé szintén óriási szemétdombokra bukkanhatunk, bár korábban egyszer elhordták az illetékesek. A város szívében is megtalálható a szemét. A Duna-parti sétányon sétáló öregek, babakocsis kismamák, nyugdíjasok nem győzik kapkodni a fejüket a száguldozó kerékpárosok, motorosok, sőt autósok miatt, mert egy szál rendőr se felügyel a rendre.
Soroljuk tovább a három órán át tartó akció eredményét? Ezreket kell itt megmozgatni a polgármesterrel az élen, hogy tényleg látszata legyen a köztisztaságnak. Miért nem szervez a város ilyen mozgalmat? Miért nem ügyel a rendre? Mint külföldi városok, ahol egy csikk se található az utcán? Szerintem a politikai pártok is hozzájárulhatnának ennek a megszervezéséhez, ahelyett, hogy folyton üléseznek, ármánykodnak és haszontalan tevékenységüket konkrét, a város javát szolgáló tevékenységgel is foglalkoznának.



