2026. június 13., szombat

Putniković a NIS-ről: A kulcskérdés az, mi történik kedden

A NIS jövője továbbra is az OFAC kezében van

A szerb kormány és a magyar MOL közötti megállapodás, amely a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) többségi tulajdonrészének megszerzésére vonatkozik, erősítheti az állam pozícióját a vállalat irányításában. A végső döntés azonban továbbra is az Egyesült Államok Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatalának (OFAC) jóváhagyásától függ.

Jelica Putniković, az Energija Balkana portál főszerkesztője szerint pozitív fejlemény, hogy az állam a tárgyalások során következetesen kiállt az energiabiztonság védelme és a pancsovai olajfinomító működésének fenntartása mellett.

– A kulcskérdés az, mi történik kedden – mondta Putniković, utalva arra, hogy a NIS számára korábban kiadott engedélyek akkor járnak le.

Hangsúlyozta, hogy a megállapodás végrehajtása esetén Szerbia további jogokat szerezhet a NIS irányításában.

– Jó hír, hogy az állam végre tisztázni kezdte az új tulajdonossal, mely szempontok meghatározóak a nemzeti energiabiztonság szempontjából. Energiaforrások nélkül ugyanis nem beszélhetünk valódi biztonságról – fogalmazott.

Hozzátette, hogy Szerbia helyzete csak akkor erősödhet meg érdemben, ha az OFAC jóváhagyja a Gazprom Nyeft és a MOL közötti megállapodást. Ezt követően kerülhet sor a konkrét szerződések kidolgozására, valamint a NIS belső jogi aktusainak esetleges módosítására.

A tárgyalások egyik legfontosabb témája a pancsovai olajfinomító jövője volt. Putniković szerint a megállapodás lehetővé tenné, hogy a finomító a szankciók és a válság előtti működési modell szerint folytassa tevékenységét.

– Kifejezetten fontos, hogy az állam ragaszkodott a finomító működésének fenntartásához. Ha ugyanis az üzemanyagot Magyarországon állítanák elő, majd onnan importálnák Szerbiába, megszűnne a hazai kőolaj-feldolgozás. Ez különösen válsághelyzetekben bír stratégiai jelentőséggel – hangsúlyozta Putniković.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Korábbi felvétel/Magyar Szó