A szerbiai általános iskolák első–hetedik osztályos diákjai számára véget ért a tanév. A nyolcadikosoknak már korábban, május 29-én befejeződött az oktatás. Hétfőn, kedden és szerdán tartják meg a középiskolai felvételihez szükséges záróvizsgákat, amelyeken országszerte több mint 61 ezer tanuló vesz részt. Hétfőn anyanyelvből, kedden matematikából, szerdán pedig a választott tantárgyból – biológiából, földrajzból, történelemből, fizikából vagy kémiából – adnak számot tudásukról.
A záróvizsga előzetes eredményeit június 19-én, pénteken teszik közzé. Az esetleges észrevételeket, panaszokat az eredményekkel kapcsolatban a tanulók még aznap benyújthatják elektronikus úton vagy személyesen az iskolájukban. A végleges rangsor június 22-én válik ismertté. Ezt követően a végzősök június 23-án és 24-én elektronikusan töltik ki a középiskolai jelentkezéshez szükséges kívánságlistát, amelyen megjelölik a választott iskolákat és szakokat. A beosztást, vagyis azt, hogy egy adott tanuló a záróvizsgán és az általános iskolában elért eredményei alapján mely középiskola mely szakára nyert felvételt, június 29-én hozzák nyilvánosságra. A középiskolai beiratkozás ezután kezdődik meg.
A gimnáziumok első, második és harmadik osztályos tanulói, valamint a négyéves szakközépiskolák alsóbb évfolyamos diákjai, továbbá a hároméves szakiskolák első és második osztályos tanulói június 22-én kezdik meg a nyári szünetet. A gimnáziumok végzősei, a négyéves szakközépiskolák negyedik osztályos tanulói, valamint a hároméves szakiskolák harmadikos diákjai számára a nyári vakáció a záróvizsgák befejezését követően kezdődik meg.
Nyitókép: Fotó: pixabay.com



