2024. május 12., vasárnap

Az önkormányzat a peremvároson élőkre is gondol

Új óvodák nyílnak a városközponttól távol eső településeken is

Az Újvidéken hatalmon lévő koalíció politizálásának egyik, fő gondolatvonala az egyenrangúság, ez alatt azt értik, hogy a város különböző részeit – függetlenül a település városközponttól mért távolságától – egyforma ütemben fejlesztik.

Ennek a tervcsomagnak a keretében Milan Đurić polgármester nemrégiben Veterniken megtekintette a vízvezeték- és csatornahálózat kiépítésén végzett munkálatokat, a Kilenc Jugović utcától északra található vízgyűjtőt és szivattyútelepet, valamint az Adice városrészben a Radosno detinjstvo Gyermekintézmény új óvodáján végzett építési munkálatokat is. Ez az óvoda októberben nyitja meg kapuit a legkisebbek előtt.

A polgármester a látogatás során elmondta, hogy a munkálatok a tervek szerint haladnak, amelyek befejeztével, vagyis októbertől az óvoda 250 kisgyermeket tud majd befogadni.

novisad.rs

novisad.rs

– A mintegy 2200 négyzetméternyi területű létesítményben tizenegy szoba, azaz foglalkozási terem kap helyet, lesz egy tornaterem is, három iroda az óvónőknek, konyha, mosoda, étellift és minden más, amire szükség van. Ennek a beruházásnak az értéke 490 millió dinár. Egy másik óvodai létesítmény is hamarosan elkészül városunkban, ez a Miša Dimitrijević utcában épülő óvoda, oda januártól járhatnak majd a gyerekek. Jelenleg 17.360 óvodásunk van, akik teljesen ingyenes ellátásban részesülhetnek az állami óvodákban. A magánóvodák esetében a városi képviselő-testület július 25-ei ülésén elfogadják a költségvetés módosítását, így megnövekszik a keretösszeg, amit 100 óvodás támogatására fordítunk, ezáltal pedig 3800 gyermek járhat majd magánóvodákba. Ez egy kiváló újítás, amely mindenképpen pozitív hatással lesz a várólisták csökkentésére. Mindezek mellett nagyban zajlik a kaboli és a Klisai úton lévő óvodák felújítása is, egyértelmű, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy kielégítsük a Radosno detinjtsvo Gyermekintézmény és legkisebbjeink szükségleteit – fogalmazott a polgármester.

Ottjártakor Đurić a Veterniken zajló vízvezeték- és csatornahálózat kiépítésének munkálatairól beszélt. – Folyamatban van mintegy 3,5 kilométer hosszúságban a vízvezeték és ugyanakkora hosszúságban a csatornahálózat kiépítése, ezt követően megkezdődhet az utcák aszfaltozása. Összesen hét utcában lesz hamarosan vízvezeték- és csatornahálózat. Mostanra a vízvezetékrendszer már teljesen elkészült, valamint a csatornahálózat túlnyomó része is. A szivattyútelepen végzendő munkálatok is várhatóan augusztus közepén befejeződnek. Kérem a polgárokat, hogy jelezzék csatlakozási szándékukat a Városi Vízművek Közvállalatnál, hogy a 21. századhoz méltó körülmények között élhessenek – mondta Đurić.

A polgármester veterniki és adicei látogatása során az Adica helyi hözösségbe is betért, elbeszélgetett a helybeliekkel, meghallgatta a városnak ebben a részében élő polgárok időszerű problémáit.

Nyitókép: novisad.rs