Cikkünkhöz GALÉRIA is tartozik
A jubileumi, XX. Nemzetközi Minden Fajtát Felvonultató Kutyakiállításra 412 kutyát neveztek be, amelyen 130 fajta képviselői mutatkoztak be. A rendezvényre Szerbiából és külföldről is érkeztek tenyésztők, a legnépszerűbbek között pedig az uszkár és a tacskó szerepelt.
A Topolyai Ebtenyésztők Társasága vasárnap huszadik alkalommal szervezte meg a nemzetközi kutyakiállítást a topolyai vásártéren. Mintegy húsz országból érkeztek nevezések, így a látogatók számos hazai és külföldi tenyésztő kedvenceit is megcsodálhatták. Az időjárás is kedvezett a szabadtéri rendezvénynek. A délelőtti ünnepélyes megnyitót követően megkezdődött a kutyák bírálata, a program egyik leginkább várt eseményeként pedig délután a Best in Show keretében választották ki a kiállítás legszebb kutyáit.
Mezei Attila, a Topolyai Ebtenyésztők Társaságának elnöke elmondta, hogy elégedettek az idei részvétellel, hiszen a 412 benevezett kutya és a 130 fajta is jól mutatja a rendezvény népszerűségét. Az egyes kutyafajták iránti érdeklődés az évek során folyamatosan változik. Míg korábban a német juhászkutya, máskor pedig a golden retriever tartozott a legnépszerűbb fajták közé, az idei kiállításon az uszkár és a tacskó került az érdeklődés középpontjába. A változó divatot a média és az életmód is befolyásolja. Egy-egy film vagy televíziós műsor hatására új fajták iránt támadhat érdeklődés, de a kutyaválasztásban az is szerepet játszik, hogy a gazdák milyen körülmények között élnek. A lakásban tartott kutyák esetében sokan a kisebb termetű fajtákat részesítik előnyben, míg a kertes házban élők gyakran nagyobb kutyát választanak.
A topolyai kiállítás nemzetközi jellegét a külföldi résztvevők is erősítették. Mezei Attila felidézte, hogy az előző évben egy indiai tulajdonos kutyája számított az egyik legtávolabbról érkező résztvevőnek. Az idei rendezvényre is több országból érkeztek nevezések, Németországtól kezdve más európai országokig. A jubileumi kiállítás ezúttal is találkozási lehetőséget biztosított a tenyésztőknek és a kutyabarátoknak. A látogatók ingyenesen tekinthették meg a különböző fajták képviselőit, megismerkedhettek azok jellegzetességeivel, és közelebbről is láthatták, milyen sokszínű a kutyák világa.
Nyitókép: A legszebb egyedeket sokan megcsodálták/Tóth Péter



