Cikkünkhöz GALÉRIA is tartozik.
Viharos felhők fenyegették Topolyát a felszentelése 120. évfordulóját ünneplő Sarlós Boldogasszony templom búcsúja estéjén. És bár a zápor egy picit meg is áztatta a régió és az egész ország legmagasabb római katolikus építménye körül vonuló körmeneteseket, de a dörgedelem égiháború elmaradt. Topolya és a templom védőszentjének a napja július 2-án jegyzett ünnep a kalendáriumban, és Szűz Mária a rokonánál, Erzsébet asszonynál, Keresztelő Szent János várandós édesanyjánál tett látogatására emlékezik. A búcsú programjai még előző nap megkezdődtek Topolyán, a lelki felkészülést és vecsernyét követően hangversennyel örvendeztette meg a híveket a Szabadkai Filharmónia kamaraegyüttese.
Másnap Msgr. Štefković Mirko nagybecskereki megyéspüspök örömének adott hangot, hogy a topolyai hívekkel együtt ünnepelhette meg a templom 120. évét, a meghívásért köszönetet mondott ft. mgr. Szakály József plébánosnak, címzetes prépostnak.
– Már 120 éve hirdeti ez a templom, hogy Isten itt lakik a népe között. E falak őrzik e közösség hitét, áldozatát, imádságát. Elődeink azért építették ezt a templomot, hogy az utánuk következő nemzedékek találkozhassanak ezen a megszentelt helyen az élő Istennel. Ma értük is hálát adunk, és elgondolkodunk azon, hogy vajon mi milyen örökséget hagyunk az utókorra – tette fel a kérdést prédikációjában Štefković Mirko. A búcsú szertartásán és a körmeneten a hívekkel együtt részt vett az egyházmegye egyik legidősebb plébánosa, Brasnyó Ferenc aki korábban Kishegyesen teljesítette szolgálatát, és Bartus Ervin aki jelenleg szolgálja az ottani híveket. Világos Miklós topolyai származású moholi plébános, Szungyi Károly adai plébános, óbecsei kerületi esperes, Vreckó Ferenc zentai plébános, a zentai kerület esperese, Hajdú László Bácsgyulafalva és Csonoplya plébánosa. A Kalocsai Főegyházmegyét Tomaskovity Szabolcs dusnoki plébános képviselte, Sótonyi Ferenc szabadkai Szent Teréz-székesegyház diakónus atyája, és a templom ministráns és felolvasó ifjai és gyermekei. Jelen volt még Orosz Attila református lelkipásztor és Srbislav Stojanović pravoszláv lelkész és felesége, továbbá Szatmári Adrián községi elnök.
Templombúcsú Topolyán a Sarlós Boldogasszony templomban
A topolyai templomról néhány éve már tudni lehet, hogy komoly felújításra vár, ezzel kapcsolatban érdeklődtünk Szakály József atyától.
– Az ország legnagyobb templomáról van szó, és a legapróbb felújítás is jelentős költségbe kerül. Így még ha lépésekben is haladunk majd a munkálatokkal, azt sem lesz egyszerű kigazdálkodni, ezért minden anyagi támogatásért hálásak vagyunk. Jelenleg túl vagyunk a felújítást megelőző teljes tervdokumentáció elkészítésén, ez utóbbinak már a kidolgozása is komoly összegbe került. A megdőlt toronysisak teljes cseréje, majd maga templom tetőzetének a felújítása és homlokzati javítások előtt állunk. Ezek a legszükségesebbek. Továbbá a belső tér teljes újra festése, a nyílászárók, valamint a villanyhálózat cseréje és felújítása is meg kell majd, hogy történjen. Még az elengedhetetlen munkálatok is a jelenlegi árak mellett is minimum 10 millió euró fölötti összegbe kerülnek az előzetes kalkulációk szerint. Mindenképpen a topolyai nagytemplom feújítását szerb és magyar állami segítséggel tudjuk majd megoldani, önerőből képtelenség! – hangsúlyozta a plébános, és elárulta, hogy eddig csupán a beázás miatti hibák javítását tudták elvégezni.
– Amíg a tetőcserére várunk, addig a beázás miatt a plafonon, az oszlopokon keletkezett hibákat javítottuk ki. Hogy biztonságosan be lehessen lépni a beltérbe, ne kelljen attól félni, hogy a plafonról bármi leeshet. Mivel a beltér magassága is jelentős, ezért ahhoz komoly álványzatra volt szükség. Az állagmegóvás költségeit egyrészt önerőből és Topolya Község Önkormányzatának a támogatásából tudtuk megoldani. Ezért különösen hálásak vagyunk Szatmári Adrián községi elnöknek – ismertette a plébános, aki azt is elárulta, hogy az elmúlt 120 évben külsőleg a templom komolyabb felújításokon nem esett át, de az utóbbi években már elengedhetetlenné váltak a munkálatok
Nyitókép: Megindult a búcsú körmenet



