A községben a hónap utolsó véradását Pacséron tartották meg, a Vöröskereszt topolyai szervezetének szervezésében. Ezúttal 15 önkéntes jelentkezett, és sikeresen adott vért. Ennek köszönhetően 7 liter és 650 milliliter életmentő folyadék gyarapítja a Szabadkai Közkórház vérátömlesztő osztályának készletét. Ma Szenttamásra érkeznek a Vöröskereszt topolyai aktivistái egy elsősegélynyújtó projekt keretében, amelynek során realisztikusan szemléltetnek baleseteket és sérüléseket, majd bemutatják a sérültek helyes és szabályos ellátását. A hétvégén az aktivisták a szabadkai önkéntesekkel együttműködve elsősegélynyújtó és felkészítő tábort tartanak a Topolyai-tó autóskempingjében. A program elsősorban a versenyekre készülő csapatoknak szól, de minden fiatal számára nyitott, aki új tudásra szeretne szert tenni.
