Kétszer lépi le Jusztika néni a sekély víz hosszát. Felnőttek, gyerekek gyűlnek össze a parton, biztatják, bátorítják őt, ne féljen! Kedves és barátságos elem a víz, ha tudjuk, hogyan viselkedjünk vele szemben.
A második visszatérésnél kinéz az anya a lelátóra, ahol Eszter éppen föláll, és indul be az öltözőbe.
– Miért rezzentél össze? – kérdi barátnőjét az úszóbajnok.
– Valami történik a gyerekkel!
– Eszter rendezi, ne félj!
Visszaérve a legsekélyebbhez az anya kifelé indul. Vele tart Ilonka néni is.
Sietnek az öltözőbe, mi van? Ott pedig az pelenkázósarokban a nagylány kenegeti Kiskaresz érzékeny bőrét.
– Bekakiltunk – fordul mosolyogva Eszter a két asszony felé.
– Nagyszerű! – örül meg a úszóbajnok. – Hozom a vízbe való pelenkát.
Az anya szóhoz sem juthat, csak áll, kikerekedett szemmel várja a történéseket. Egy perc sem telik el, máris visszatér Ilonka néni, kezében valami olyan pelenkacsomagok, amelyek a helyi boltokban még nem kaphatók.
– Ez különleges kellék, a neve úszópelenka.
– De a fiam nem mehet a vízbe! – ijed meg az anya.
– Miért ne mehetne? Éppen most készült fel arra, hogy megmártózhat, hiszen nagyon kicsi az esély arra, hogy beleparáználkodjon a vízbe!
Az anya a barátnője kifejezésére csak elmosolyogja félelmét.
– Különben nézzed meg, milyen is ez a pelenka. A legnagyobb különbség, hogy nincs benne ultramag, sem vatta, mint a hagyományos pelusban. Ebből bizony elöl kiszivárog a pisi, de a komoly tartalom benne marad. A víznek el kell tűnnie, mert ha betárolnánk, mint a szárazföldi pelusokban, akkor a babapopsi hirtelen nagyon nehéz lenne, húzná lefelé a babát.
Az anya kezébe kerül a pelenka.
– Készítsd föl a fiadat az úszáshoz!
Reszket az anyakéz, lassan csomagolja fürdéshez a fiacskáját. Vigyáz minden apróságra. Fontos, hogy a combokon és a derékon ne szivároghasson a víz se ki, se be. Ha meg bekövetkezne az apró, de természetes baleset, akkor se szakadjon meg a pancsolás vagy a fürdés, mert éppen ez az egyetlen célja ennek a babaviseletnek.
Kilép a három hölgy az öltözőből. Anyja nyalábjában a fiú.
– Te, Eszter! – érinti meg a leány vállát Ilonka néni. – Keressed csak Karesz bátyádat, mert úgy illik, hogy a vízbe először az apja vigye bele a fiát!
Eszter a középső medencéből hallja Nagykaresz hangját, ott is lel rá az atyára, aki más hasonszőrű cimboráival egykapus vízipólót játszik. A játéknak elsősorban nem is a gól a lényege, hanem az urak jól megcibálják egymást, a víz alá nyomásokról meg ne is beszéljünk! A lányka megáll a víz szélénél, kiabál, Karesz!, de a megnevezett atyafi süket ám, mint az ágyú! A tehetetlen Eszter végül beugrik a medencébe, beúszik a megvadult férfiak közé. Nem sok híja van, hogy pórul nem jár, mert éppen a megidézett, Nagykaresz úr, hátrálva leütközi, és a kislány ijesztőt sikolt! Leállnak a férfiak, mindnek a fülébe akaszkodott a fülrepesztő leányhang. Nagykaresz mögött végül kibukkan Eszter feje.
– Mögötted van egy kislány, Karesz! – hangzik a partról.
A medvetermetű férfi lassan megfordul. Elcsodálkozik. Végül kinyögi:
– Eszter?
A lány köhög. Alighanem nyelt pár kortyot az ütközésnél.
– Gye-he-re a khisme-dhen-cébe, Kha-resz bácsi!
Nagy köhentés.
– Ugyan minek?
– Fontos dolgod van! Te úsztassad meg először a fiacskádat!
– No, ezt megnézzük ám! – hangzik a férfikórus.
Átmennek a férfiak a kismedencéhez. Megállnak a parton. Ilonka néni int Nagykaresz úrnak, álljon a vízbe, tőle kezébe kapja a fiát. Így is történik.
A bámész kölykök közül többen üzeneteket küldenek szerteszét:
„ Kiskaresz úszik!”
A szemfüles szöveg így hangzik:
„Két Karesz a vízben!”
A mindent pontosan megjelenítő üzenet:
„Nagy- és Kiskaresz a kismedence vizében. A parton könnyező anyuka.”
Jusztika néni szeméből bizony kigördül a gyémántcsepp. Még a Nap is megbámulja ezt a varázslatos különösséget, hiszen sugarával beragyogja. Ám nem csupán az égi vándor aranyozza be az anya arcán lefelé sikló kicsi gyöngyöket. Most ellen el az a sokéves, önmagát marcangoló félelem, amely eddig elriasztotta őt a víztől! Ráadásul ezekben a csoda szép csöppecskékben most foszlik szerteszét a gyermekéért való pillanatnyi aggódás és féltés is.
Pedig a kicsi nem is ért még a vízbe! Az apa, a büszke előd, megfordul jobbra, balra. Lássátok, ti jelenlévők, a vízbe indul a fiam! Igaz, hogy Nagykaresz úr jegenyeként áll a kismedence sekély oldalában, térden alul ér a víz, de a gyermeknek ez bizony már mélység. A partról biztató szavakat küldenek feléjük az ünnepi hangulatra megszelídült vad pólósok.
Ilonka néni észreveszi, az erős, hatalmas felnőtt tanácstalan!
– Kareszapuka! – szól oda a férfinak. – Indulj a mélyebb víz felé, hogy a kicsi lába megérinthesse a vizet!
Megmozdul az atya, lassan lépked. Szinte centiméterenként halad. Bal keze lent a gyermek lábszáránál. Egyszerre érzi, itt a víz.
A gyerkőc is jelez. Boldogan fölsikolt! Hangjából kiérzik a meglepetés, a csoda észlelése, az ismert-ismeretlen vízzel való találkozás. Csak ez nem olyan ám, mint apával a kádban. Nem bizony! Sikongat hangosan és boldogan a csöppség! Combja már a vízben, aztán meg a derekáig ér!
Az apa kicsit eltartja magától, megúsztatja a gyereket! Mellig merült le Kiskaresz! Különös hangsor buggyan ki a gyerekszájból, és siklik tova a víztükrön! A nagy fölfedezés örömujjongása! Szinte kottázni lehetne! Ám ebből az anyaszív kiérzi a gyerek boldogságába keveredett kicsi félelemmel terhes meglepetést is!
– Gyertek ki, megfázik a gyerek!
Az apa azonnal reagál. A hangos uszodában lelkével hallja meg párja halk parancsát. Indul lassan visszafelé. A partnál az anya várja, azonnal törülközőbe csavarja bogárkáját. Puszi mindkét arcocskára.
Az apróság hangosan fölnevet. Mesél a két szeme!
– Csodálatos világban jártunk apával!
Anya megérti.
Bólogat.
Láttalak benneteket!
Bátor és nagyon ügyes voltál, édes kisfiam!
