2024. október 14., hétfő

Médiatalálkozó és aratóverseny Temerinben

A helyiek szórakoztató programokkal készültek a holnapi Illés-napra

A civil szervezetek összefogásával az idén is megünneplik Temerinben az Illés-napot, amely 1854 óta a helyi magyarság fogadalmi ünnepének tartanak, ugyanis azokban az években katasztrofális vihar és jégeső pusztította el a temerini határt. Mivel Szent Illés napján érte őket a legnagyobb szerencsétlenség, és azért, hogy az előző esztendőkhöz hasonló sorozatos elemi csapásoktól megszabaduljanak, július 20-át fogadott ünneppé nyilvánították. Azóta is él a hagyomány, a helyiek több napos rendezvénysorozat keretében méltón tisztelegnek az ősök emléke előtt. Az idén Kováts Antal költő születésének 140. és halálának 90. évfordulójára emlékezve ünneplik a helyiek a 168 éves fogadalmukat. A négynapos rendezvénysorozatot pénteken este 8 órakor Gusztony Endre felolvasóestje nyitotta meg a Lukijan Mušicki Művelődési Központ kiállítótermében.

Szombaton reggel a Kárász Horgászegyesület szervezésében a Ferenc-csatorna óbecsei szakaszán tartották meg a Jó Pajtás Liga horgászversenyét. Ugyanebben az időben szervezett agyaggalamblövő versenyt a Fácán Vadászegyesület. Délután a Szécsen-kastély is megnyitotta kapuit, ahol nyolc helyi szervezet kiállítását tekinthették meg az érdeklődők, köztük az óbecsei Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, illetve a temerini amatőr festőművészek alkotásait, de bemutatkoztak a helyi fiatal fotósok és Balogh István természetfotós is. Kiállították az Első Helyi Közösség, a Kertbarátkör és a Boldog Gizella kézimunkaszakkör tagjainak munkáit, amelyeket a Szigeti Sándor Méhészegyesület kiállítása, illetve Kurilla Sándor kerámiacserepekből készült mozaikjai tettek érdekessé. A szombati napot az I. Temerini Médiatalálkozó zárta, melynek keretében megnyílt Léphaft Pál karikatúráinak kiállítása, illetve a temerini írott sajtó történetét felvillantó alkalmi válogatás.

– Elmondhatjuk, hogy a Temerini Újság immár huszonhat esztendeje töretlenül szolgálja a helyi magyar ajkú lakosság tájékoztatását. Ez alatt az idő alatt semmit sem engedett a kezdetekkor megfogalmazott értékeiből, hiszen ennyi idő után is tárgyilagosan közli a helyi társadalmi, politikai történéseket, valamint sikerült megtartania a pártoktól való függetlenségét is. A helyi magyarság megmaradásának egyik tartópillére, ezért számunkra létfontosságú a fennmaradása – fogalmazott Fúró Dénes, lapunk munkatársa a kiállítás megnyitóján.

Fúró Dénes, lapunk munkatársa a médiatalálkozón (Ádám Jennifer felvétele)

Fúró Dénes, lapunk munkatársa a médiatalálkozón (Ádám Jennifer felvétele)

A programok vasárnap a Sárga tanyán folytatódtak, ahol az I. Illés-napi aratóverseny került megszervezésre.

– A környéken már régóta vannak aratóversenyek, Temerinben eddig nem volt hagyományuk, de az idéntől kezdve reméljük, minden évben megszervezésre kerülnek. Illés napja kötődik a búzához és az aratáshoz, ezért találtuk ki, hogy az Illlés-napi programok részeként szervezzük meg az első, főzőversennyel egybekötött aratóversenyt – emelte ki Törteli László, a temerini Hunor Hagyományőrző Egyesület alelnöke és az aratóverseny szervezője. A megmérettetésre a környező településekről érkeztek arató- és főzőcsapatok is.

Az egész napos rendezvényen ügyességi játékokat is tartottak, például pótkocsitolást és tarlófutást, ezenkívül kirakodóvásár várta az érdeklődőket. Este Ádám István Szállások tovatűnt füstje című új kiadványával ismerkedhettek meg a helybeliek, majd kezdetét vette a Kertészkedők Egyesülete által szervezett aratóbál.

Ma a Vásártéren állít jurtát a Hunor Hagyományőrző Egyesület, ahol az íjászat mellett délután 5 és 7 óra között lovaglási lehetőséget is biztosít a Széchenyi István Hagyományőrző Lovas Egyesület. Este 7 órakor a Kálvárián keresztúti ájtatosságon vehetnek részt a hívők, majd 20 órakor a Tyúklétra című, zenés kisvárosi komédiával kedveskedik a közönségnek a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület. A nap táncházzal zárul a színházteremben. Holnap, Illés próféta napján, megtartják a hagyományosnak számító körmenetet, a szentmisén az atya megáldja az új kenyeret. Az esti vigadalom 19:30-kor kezdődik a Szirmai Károly MME népzenei műsorával. Az ünnepi köszöntőket és a kenyérszegést hajnalig tartó mulatság követi.