Mint ismeretes, március 1-jétől a szabadkai városi tömegközlekedés üzemeltetését az obrenovaci székhelyű Trans-Jug Kft. vette át. Az új szolgáltató megjelenésével ugyan módosultak bizonyos menetrendi elemek, azonban a meglévő autóbusz-megállók helyei változatlanok maradtak, és az elmúlt időszakban új megállók sem létesültek. Fontos kiemelni, hogy a buszmegállók kiépítése és karbantartása továbbra is Szabadka Város hatáskörébe tartozik.
Tóth Róbert, Szabadka Város kommunális ügyekért és fejlesztésekért felelős tanácsosa részletesen ismertette, hogyan működik jelenleg a buszmegállók rendszere, és milyen fejlesztések várhatók a közeljövőben. Tóth Róbert kiemelte, Szabadka Város 2024-es költségvetésében hárommillió dinárt különítettek el új utasvárók telepítésére. A beruházás keretében új várók létesültek Királyhalmon, Sándorban, Újvárosban és Újfaluban.
– Szabadka Város a jövőben is tervezi a meglévő, elavult megállók cseréjét korszerűbb változatokra, ehhez azonban köztársasági vagy tartományi támogatásokra is szükség lesz – tette hozzá.
A menetrend szerinti közlekedés során a járművek kizárólag azokon a megállóhelyeken állhatnak meg, amelyek szerepelnek a hivatalosan nyilvántartott és hitelesített menetrendben.
– Ez a szabály a városi és elővárosi közlekedésben egyaránt érvényes. A megállók csak az adott vonalhoz tartozó járművek számára használhatók – mondta Tóth Róbert.
A buszmegállókban található előtetők felújítását, cseréjét, illetve az utasvárókban elhelyezett padok, üvegezések vagy plexilapok pótlását a Szabadkai Útfenntartó, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat végzi.

Molnár Edvárd felvétele
– A meghibásodásokról, rongálásokról vagy lopásokról szóló információk a tömegközlekedési vállalatoktól, a helyi közösségektől, illetve lakossági bejelentések alapján jutnak el hozzájuk. A karbantartás gyakorlati része kiterjed az utasvárók szerkezeti elemeinek pótlására, a padok javítására, az üveg- vagy plexilapok cseréjére és tisztítására is – emelte ki Szabadka Város kommunális ügyekért és fejlesztésekért felelős tanácsosa. Hozzátette, a menetrendi táblák jó állapotban tartása, az autóbusz-vezetők számára létesített pihenőhelyek és a megállókijelzők működtetése az utasszállító vállalat feladata. A kijelzők áramellátásának költségeit Szabadka Város vállalja.
– A buszmegállók takarítását, valamint a szemetesek ürítését a Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat végzi. A városközpontban található megállók hulladéktárolóit naponta, a külvárosi megállókét hetente egyszer ürítik. A közlekedési táblák javítását, pótlását, a forgalmi jelzések felfestését, valamint a hó- és jégmentesítést szintén a Szabadkai Útfenntartó, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat végzi – ismertette.
Gyakran visszatérő probléma, hogy a lakosok különféle hirdetéseket, plakátokat és szórólapokat ragasztanak ki a buszmegállókra. A letépett papírok maradványai, valamint a ragasztó nyomai nemcsak esztétikai szempontból rontják a közterületek látványát, hanem a városi berendezések karbantartását is megnehezítik. A nem kívánt felragasztott anyagokat a Szabadkai Útfenntartó, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat távolítja el, rendszeres karbantartási feladatai részeként.
Fontos hangsúlyozni, hogy Szabadka Város Kommunális Rendelete értelmében a buszmegállók reklámcélú hasznosítása nem megengedett.
– Amennyiben valaki reklámtábla kihelyezését tervezi közterületen, azt kizárólag a városi Útfenntartó, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalatnál kezdeményezheti – tette hozzá Tóth Róbert, a kommunális ügyekkel és fejlesztésekkel megbízott városi tanácsnok.

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele