„Visszaadni valamit a földnek, ahol nevelkedtünk…”

Csorba-Bagi Valentina huszonhét éves, martonosi származású népi ének tanárnő, népdalénekes, szociálpedagógus és mentálhigiénés szakember. Középiskolai tanulmányait a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium angol szakán és a Szabadkai Zeneiskolában végezte. 2020-ban szociálpedagógia alapszakon diplomázott a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán, majd 2023-ban mesterdiplomát szerzett mentálhigiénés közösség- és kapcsolatépítő szakon. Pályafutása során négy évet dolgozott gyermekvédelmi területen, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályán dolgozik szociális munkásként, valamint a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Művészeti Ágán folytatja népi ének szakos képzését.

Valentina 2016-ban, mindösszesen 18 évesen kezdett tanítani: a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ és a horgosi Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület keretein belül kórusokat és szólistákat tanított népi énekre. 2019 szeptembere óta a bajai Duna Népzene–Néptánc Tanoda népi ének tanára, 2022-től pedig a Martonosi Művelődési Egyesületben néptáncot tanít két csoportnak, valamint a tordai Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben népi éneket oktat. 2014 óta rendszeres fellépője a vajdasági Durindó rendezvényeknek, 2019 óta pedig zsűritagként értékeli a produkciókat. Számos közösségi és szakmai program szervezője, egyebek között az Érezd Magad Jól! táboroké, amelyeket 2020-tól évente rendez meg Martonoson. Szólóban és kórusban számos versenyen ért el kiemelkedő eredményeket: 2018-ban KÓTA térségi minősítésen kiváló minősítést, ugyanebben az évben Dévaványán Arany Páva Díjat, 2019-ben pedig a KÓTA Nagydíjas Gálán Aranypáva Különdíjat nyert. Valentina mottója: „Visszaadni valamit a földnek, ahol nevelkedtünk…” Munkájával és személyes példamutatásával jelentősen hozzájárul Martonos közösségi életéhez, és érdemes a Juventus Pro Urbe Érdemérem kitüntetésre – áll Valentina méltatásában, amelyet a magyarkanizsai községnapon olvastak fel, amikor átvette a Juventus Pro Urbe Érdemérmet. Az ezer szállal szülőföldjéhez kötődő fiatal lánnyal a díj apropóján beszélgettünk.

Mekkora jelentősége van az életedben ennek a díjnak, és hogy fogadtad a hírt?

– Nagy örömmel és hálával a szívemben fogadtam a díjat. Nagy jelentősége van, egy fontos mérföldkő az életemben, egy olyan elismerés, amely megerősít abban, hogy valamit jól csinálok és motivál abban, hogy legalább ilyen jól tudjam ezt a továbbiakban is fenntartani vagy esetleg még magasabb szintekre lépni.

Jelenleg Szegeden élsz, mégis az a közeg jutalmazott meg, amelyben felnőttél, és amelyben oly sokat tevékenykedsz. Ez jelent valamiféle plusz elismerést számodra?

– Természetesen jelent plusz elismerést. Annak ellenére, hogy Szegeden élek a hétköznapokban, minden hétvégén itthon tartózkodom a szülőfalumban, hogy az egy évtized alatt felépített hivatásomat (tanítások, gyermekprogramok) gyakorolhassam. Hogy minden csoportomnak, szólistámnak meg tudjam tartani az órákat, és hogy a már-már hagyományossá vált gyermekprogramokat megszervezzem és kivitelezzem. Mégis jóleső érzéssel tölt el, hogy ez a közeg jutalmazott meg. Mindennapi visszajelzést, megerősítést kapok a gyermekektől és a szülőktől. A jelenlétükkel, érzéseik kifejezésével, kapcsolódásukkal megerősítik bennem azt, hogy fontos a jelenlétem. Mégis most úgy érzem, hogy ezzel az elismeréssel beért a munkám, és ez mindenképp előre visz.

Mit jelent számodra Martonos, miért itt végzed azt a tevékenységet, ami megtart?

– Martonos a szülőfalum, itt nőttem fel, itt értek az első olyan ingerek, amelyek engem erre a pályára hívtak. Mindig ide tértem vissza, mindig ezekben a gyökerekben bízva kezdtem bele bármilyen új projektbe. Kiskorom óta néptáncolok, amihez hozzátartozott a népi éneklés is. A kulturális élet része voltam szinte azóta, amióta az eszemet tudom. Soha sem éreztem tehernek vagy erőltetésnek a szüleim részéről, úgy neveltek, hogy teljesen természetes dolog az, ha valaki néptáncol, és akkortájt a falu szinte összes gyermeke részt vett ebben a tevékenységben. Azután ezeket kiegészítette az, hogy a néptánc által sikerélményeket tudtam megélni a fellépéseken és a versenyeken. Azért tanítok és szervezek gyermekprogramokat Martonoson, mert azt szerettem volna elérni, hogy élő gyermekközösségek legyenek az oktatási intézményeken kívül. Hogy ne csak az iskolában találkozzanak a gyermekek egymással és kortársaikkal, hanem más programokon is. Másrészt kinek adjak vissza azokból a megtapasztalásokból, élményekből, szakmai tudásból, ha nem annak a falunak, ami számomra az otthont jelenti? Szeretném, hogy sok év múlva is gyermekközösségek és ehhez társulva szülőközösségek működjenek itt. Szeretném megadni a gyermekeknek azt a lehetőséget, hogy olyan élményeket élhessenek meg, amilyeneket máshol, máshogyan nem tudnának.

A mottód sokat elárul. De milyen a viszonyod Szegedhez, és milyen szerepet tölt be az életedben Martonos, egyáltalán hogyan fér meg a kettő egymás mellett?

– Mint ahogyan a méltatásomban is elhangzott, a mottóm: „Visszaadni valamit a földnek, ahol nevelkedtünk.” De nagyon sokszor fogalmazok úgy, hogy: ami kinevelt engem. Talán azért mondom így, mert számomra a kinevelt kifejezésbe beletartoznak a gyökereim, a szülőfalum, az engem ért pozitív és negatív hatások, a tudás, az értékek, a közösségek, az emberi kapcsolatok, a tanítások, amit kaptam tanáraimtól, a hit, vagyis minden olyan tényező, akinek és aminek köszönhetem, hogy a megkaptam a Juventus Pro Urbe érdemérmet. Népi éneket és néptáncot tanítok, gyermekprogramokat és táborokat szervezek, igyekszem közösségeket építeni és a fiatalokat összefogni. Nekem nemcsak a cél elérése fontos ezekben a folyamatokban, hanem azok a megélt közös pillanatok és élmények is, amelyeket a folyamatok közben megélhetek a gyermekkel és a szervezőtársaimmal. Mire is gondolok pontosan? A mosolyokra, az ölelésekre, arra, hogy láthatom, a gyermekek jól érzik magukat, a velük kialakult kapcsolatomra, hogy elnyerem a bizalmukat és utána hatásosabban mutatok nekik példát, hogy nevelem őket a saját elveim szerint, mindeközben átadva nekik azokat az értéteket, érzéseket, amelyek igazán fontosak az életben. Az, hogy látom a közöttük kialakult kapcsolatokat, amelyek talán egy életre szólnak. Az, hogy fejlődnek és velük együtt én is fejlődöm. Két fontos pillér van jelen a tanításaimban, a figyelem, amit, ha megkapnak tőlem, kivirágoznak, és az elfogadás. Úgy fogadom őket el, ahogy vannak. Számomra nem az a fontos, hogy sok év múlva emlékezzenek rám, hanem sokkal inkább az, hogy tovább vigyék azokat az értékeket, megtapasztalásokat, amelyeket használni tudnak a kapcsolataikban és a felnőtt életükben. Úgy tekintek minderre, hogy én vagyok a nagy tűz és minden gyermeknek adok egy kis lángot, amit tovább visz magával. Ezek miatt a dolgok miatt tekintek hivatásként a munkámra. Szegedre azért kerültem, mert az egyetemi éveimet ott kezdtem meg. De sosem telt el úgy hét, hogy a már sokszor említett feladatok miatt ne utazzak haza. Egyetemi éveim után pedig az volt a logikus számomra, hogy Szegeden keressek fő állást. Egy idő után, mostanra rájöttem arra, hogy Szegeden nem tudom igazán otthon érezni magam, már csak az egzisztenciális háttér megteremtése érdekében vagyok ott. De úgy érzem, a tapasztalat az, hogy meg tud férni egymást mellett a két település, ha az ember törekszik az egyensúlyra. Én teljes mértékben meg tudtam találni az egyensúlyt az életemben.

Milyen út vezetett idáig? Korán elkezdted a tanítást, és azóta nincs is megállás. Mi ösztönöz?

– Ha röviden akarok fogalmazni, akkor azt kell mondanom, kanyargós és göröngyös út vezetett idáig, ám minden percért megérte. Korán kezdtem el tanítani, még a középiskolás éveim utolsó évében, 17 évesen. Kisebb gyermeklétszámmal kezdtem, de az évek során folyamatosan érkeztek új megkeresések, egyre szaporodtak a gyermekek. Mintegy 60 gyermek tartozik hozzám, akiket taníthatok hétről hétre, mind csoportos, mind egyéni formában. Ami ösztönöz, az a gyermekekkel megélt közös élmények, a közös munka, a művészet megtapasztalása, a siker megosztása.

Mit tartasz a legnagyobb sikerednek?

– Ha egyéni sikerekre gondolunk, akkor mindenképp a KÓTA minősítőn elért eredményeimet mondanám. De ezektől sokkal fontosabbak az általam tanított gyermekek sikerei. Igyekszem őket minél több versenyre elvinni, hogy megtapasztalhassák azt az élményt is, és hogy építő jellegű kritikák mentén tudjunk fejlődni. Azt próbálom erősíteni bennük, hogy sokkal fontosabb az élmény, mint az, hogy milyen eredményt érnek el. Ez a mi közös fejlődésünk.

Milyen tevékenységekben vettél és veszel részt, amiért a díjat kaptad?

– Népi éneket tanítok Szabadkán a Népkör Magyar Művelődési Központban egyéni és csoportos formában, Horgoson a Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesületben egyéni és csoportos formában, valamint Tordán a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben egyéni és csoportos formában. Néptáncot tanítok Martonoson a Művelődési Egyesületben, két csoportban. Gyermekprogramokat és egyhetes tábort szervezünk Érezd magad jól! címmel Martonoson. Sok gyermek tartozik hozzám, és ezeken a helyeken közösségeket építek a munkám által.

Jelenleg mi tölti ki a napjaidat?

– Igazából az imént elmondott dolgok. Általában ugyanazokban az időpontokban tanítok. Hétfőtől csütörtökig Szegeden vagyok, és egy-két online órát tartok, péntek délutántól estig és szombat reggeltől délutánig pedig tanítok az említett helyeken. Hétvégente gyermekprogramokat, nyaranta pedig egyhetes tábort szervezünk. Mindezekre a felkészülés és az ötletek megálmodása zajlik a főállásom utáni időben.

Miért olyan fontos számodra a népdal és a néptánc? Mit gondolsz, miért kell, hogy ott legyenek az emberek életében? A mai világban, a számítógépes és rohanó életmód közepette hogyan lehet rávenni a fiatalokat arra, hogy ezek felé a dolgok felé forduljanak?

– Azért fontosak számomra, mert úgy érzem, hogy a magyarságomat ezeken keresztül tudom igazán megélni. Nagyon szeretek archív felvételekből tanulni, majd a megtanult anyagot átadni a tanítványaimnak. Úgy érzem, hogy minden valamilyen formában ki is kapcsol, kiszakít a rohanó világunkból. Azért fontos, hogy minél többen részesei legyünk a népi közösségeknek, mert ezáltal fenn tudjuk tartani az őseink által ránk hagyott örökséget. Azért jó tevékenység ez, mert közösséghez tartozhatunk általa, olyan közösséghez, amelynek a tagjainak ugyanolyan az értékrendje és ugyanazon tevékenység szeretete miatt vannak jelen a közösségben. A fiatal felnőtteket valóban nehéz megszólítani, ám ha gyermekkorban a szüleink ösztönzésére részeseivé válunk ezeknek a közösségeknek, és végigkísérik a gyermekkorunkat, akkor nagyobb az esélye annak, hogy serdülőkorban sem hagyunk fel ezekkel a tevékenységekkel, hanem átvészeljünk a problémás időszakot, és felnőtt korunkban is tovább éltetjük a népművészetet.
 

Mik a terveid a jövőre vonatkozóan?

– Konkrét terveim nincsenek. Szeretnék továbbra is ugyanazokban a közösségekben tevékenykedni, ahol jelen vagyok, és szeretném legalább ilyen intenzitással vinni tovább azokat a dolgokat, amiket jelenleg csinálok. Aztán időközben mindig jönnek új ötleteket, amiket megvalósítok, és születnek új projektek, amiket kivitelezek.