Ezen a héten ünneplik Szabadkán a Vöröskereszt hetét, amelyhez számos program kapcsolódik. A rendezvénysorozat csütörtökön 12 órakor indul, amikor a szervezet önkéntesei és munkatársai közösen vonulnak Henry Dunant, a Vöröskereszt alapítója mellszobrához, hogy koszorút helyezzenek el a Fasizmus áldozatainak tere parkjában. Este fél héttől a Lifka Sándor Art Moziban versenyt tartanak, amelyen a sérülések, betegségek és állapotok élethű bemutatása kerül előtérbe. Pénteken 17 órakor a több alkalommal vért adókat ünneplik, azok részesülnek elismerésben, akik legalább tíz vagy húsz alkalommal nyújtottak segítséget. Szombaton délelőtt 10 órakor elsősegélynyújtási versennyel folytatódik az ünnepségsorozat.
A rendezvények mellett a héten több általános és középiskolában is tartanak műhelyfoglalkozásokat, amelyek az önzetlen segítségnyújtás jelentőségére, az emberkereskedelem elleni fellépésre, az egészséges életmódra, a szenvedélybetegségek megelőzésére, valamint a felelős szexuális magatartásra hívják fel a figyelmet. Emellett vízimentéssel kapcsolatos képzések is szerepelnek a programban. Ezen a héten a népkonyhaprogram kedvezményezettjei bővített ételadagokhoz jutnak, május 17-én, szombaton pedig 9 és 11 óra között ruhaosztást szerveznek a Vöröskereszt szabadkai székházának udvarán.

Nyitókép: A Vöröskereszt azokat is ünnepli, akik tíz vagy húsz alkalommal adtak vért (Molnár Edvárd archív)