Az idei 24. Nemzetközi Urbanisztikai Szalon elnevezésű rendezvényt Nišben tartották meg november 6-a és 13-a között. A szabadkai Városrendezési Intézet az idén sem tért haza elismerés nélkül. A rendezvényen ünnepelték meg a Szerbiai Urbanisták Egyesületének a hatvanéves fennállását is. Annak ellenére, hogy nehéz időket élünk, s az építőmérnöki szakma is nehezen tud ezekben a körülményekben érvényesülni, a találkozón mégis kreatív és kiváló munkákat lehetett látni. A Szalon összesen 14 kategóriában 122 munkát állított ki, nemcsak Szerbiából érkeztek a munkák, hanem Szlovéniából, Horvátországból, Bulgáriából, Montenegróból, Boszniából, Romániából és a Szerb Köztársaságból is.
A szabadkai Városrendezési Intézet három munkával vett részt a találkozón: a Részletes rendezési tervek kategóriában Hajdújárás részletes rendezési tervével, s ebben a legnagyobb és legjelentősebb kategóriában a második díjat érdemelte ki az Intézet ezen a megmérettetésen. A munka szerzői Ana Bukvić, Kornelija Evetović Cvijanović, és Dragana Mijatović. A szakmai zsűri véleményezésében az áll, az különbözteti meg ezt a munkát a többitől, hogy a tervek a hagyományok és a helyi kultúra megőrzésére törekednek, és ebből indulnak ki, illetve harmóniát képeznek a Ludasi-tó környezetvédelmi rezervátum teljes körű tiszteletben tartásával. Emellett a terv a természetes adottságokat is szem előtt tartja, és azok kihasználására fekteti a hangsúlyt.
A konkurencia igen nagy volt, mivel minden kategóriában 15 munka versenyzett egymással.
Tripolszki Tímea, a Városrendezési Intézet igazgatónője a díj kapcsán azt mondta, azért is különösen elégedett, mert az elmúlt években minden alkalommal meg tudott mérettetni a vállalat ezen a találkozón, s sokkal nagyobb és tapasztaltabb vállalatokkal cserélhet tapasztalatot, illetve annak ellenére, hogy egy kis vállalatról van szó, meg tudja állni a helyét a többiek között.
